Korábbi cikkek

Both Gabi

  • 50 éves a Kaláka zenekar – Ünnepeljünk együtt!

    2019.02.04. | Both Gabi

    Az ötvenedik születésnap alkalmából egy szokatlanul bensőséges sajtótájékoztatón jártunk, és testközelből is meggyőződhettünk róla fotós kollégámmal, hogy ezek a „fiúk” még ma, ötven év elteltével sem unják az együttmuzsikálás semmihez sem fogható erejét. Rengeteg programmal készülnek az ünnepi évadra. Gryllus Dánielt kérdeztük hosszabban az előkészületekről, de a zenekar többi tagjának is feltettünk egy-egy kérdést.

  • Ne konzumáld a gyereked! – Amit igazán kaphat tőled, az megvehetetlen

    2018.12.20. | Both Gabi

    Sok kétségbeesett szülőtársamon látom, hogy nem igazán tudják, hogyan feleljenek meg annak a rengeteg elvárásnak, amit például a karácsony megkövetel tőlük. Az egyszerűség és a lassítás minden családnak jót tenne. Tudom, hogy nehéznek tűnik, de csak látszólag az. Érdemes megpróbálni!

  • Mindennapos történet, mégis szíven üt – Ajánló az Egy nap című filmről

    2018.12.16. | Both Gabi

    Erről a filmről már nagyon sokan írtak, és sokfelé díjazták az alkotókat, abszolút nem érdemtelenül. Rég készült már olyan magyar film, ami ilyen sokrétűen, mégis egyszerűen mutatja be az úgynevezett „mai magyar valóságot”.

  • A népmese nem más, mint bátran feltett kérdésekből és merész válaszokból álló párbeszéd

    2018.08.23. | Both Gabi

    Bajzáth Mária, a Népmesekincstár mesepedagógiai módszer megalkotója mesél most arról, mit adhat a népmese a XXI. században a gyerekeknek, a szülőknek, a pedagógusoknak és a világnak.

  • „Intimitás, amikor le merem venni a maszkomat, és meg merem mutatni magam a másik előtt”

    2018.07.25. | Both Gabi

    Nagyon sok kapcsolat ér véget mostanában úgy, hogy ezt a bűvös szót emlegetik a partnerek: „Elhidegültünk…” Pedig nem is olyan nehéz megteremteni a rohanós mindennapokban a harmóniát, ha szem előtt tartjuk a következő varázsigét: „intimitás”. Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus válaszolt Both Gabi kérdéseire.

  • Mit olvasson a nagykamasz? – 5 jó könyv felnőtté válás előtt

    2018.07.24. | Both Gabi

    Az a kamasz, akit 14 éves kora után is érdekelnek a nyomtatott történetek, és nem csupán a filmek meg a virtuális élet foglalkoztatja, joggal nevezhető olvasó fiatal felnőttnek. Szerencsére rengeteg remek könyv született magyar nyelven is az elmúlt tíz-tizenöt évben ennek a korosztálynak, én most csak ötöt mutatok meg a sokból.

  • A digitális kor kihívásai, az olvasás és a mesék

    2018.07.07. | Both Gabi

    Mit olvas, néz, lát, hall a gyerek abban a korban, amikor még leginkább a meséken keresztül szerzi az ismereteit az életről? Mennyiben változtatta meg az olvasási szokásokat a digitális eszközök széles körű elterjedése? És mennyire segíti az olvasásra való ösztönzést, ha a szülők mesélnek a gyerekeiknek? Ezen kérdéseknek próbáltam meg utánajárni négy szakértő segítségével.

  • Mit olvasson a 10–14 éves gyerek? – Legjobb gyerekkönyvek kiskamaszoknak

    2018.06.04. | Both Gabi

    A legtöbb gyerekről tízéves korában már kiderül, mennyire érdekli az olvasás. Nagyon fontos, hogy ilyenkor segítsünk nekik a választásban, és olyan könyveket adjunk a kezükbe, amelyeket át tudnak élni, és úgy érzik, róluk szól, az ő megfogalmazatlan gondolataikat tükrözi. Most öt ilyen könyvet mutatok. A lista bátran bővíthető.

  • Mit olvassak a kisiskolás gyerekeknek? Legjobb gyerekkönyvek 6–10 éveseknek

    2018.05.08. | Both Gabi

    Természetesen nem csupán ezek a kiválasztott könyvek a legjobbak, hiszen számtalan lehetőségből tudunk választani. És még fogunk is, hiszen ez a lista szerencsére tetszés szerint bővíthető…

  • Mit olvassak az ovisoknak? A 3–6 éves gyerekek legjobb könyvei

    2018.05.06. | Both Gabi

    Kétségkívül az óvodás korosztály számára készül a legtöbb jó mesekönyv, ezért különösen nehéz volt kiválogatni azt az ötöt, amit itt most kiemelek. Minimum ötször ennyit tudnék még ajánlani, de most megelégszem ezekkel. A későbbiekben még biztosan visszatérünk erre a korosztályra.