Hogyan kezeld szülőként a szexuális visszaélések témáját?

A tavalyi évig a hazai piacon egyáltalán nem volt olyan könyv, amely a gyerekeknek és a szülőknek segíthetne abban, hogyan kezeljék a szexuális visszaélések témáját. Két szociológus, Paulik Mónika és Vincze Zsuzsi – akik gyakorló anyák is egyben – azonban úgy gondolta, tesznek az ügy érdekében, és közösségi finanszírozás segítségével megjelentették a „Lili és a bátorság” című könyvet. Paulik Mónikával Kárpáti Judit beszélgetett.

2018.03.02 Kárpáti Judit

Miután gyakorlatilag itthon még soha nem jelent meg ilyen témájú könyv, hogyan bukkantál rá éppen te erre a hiányra, és mi késztetett arra, hogy magad orvosold is ezt a helyzetet?

A NANE Egyesületnél (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület) dolgoztam, és egy színdarabot készítettünk közösen („Kérsz teát?”), ahol téma volt, hogy milyen nehéz nemet mondani egy olyan embernek, akit szeretünk, vagy akinek hatalma van felettünk. Itt merült fel az, hogy a gyerekek mennyire ki vannak téve ennek a veszélynek. Szóba került a fehérnemű szabály, hogy például ennek ismerete mennyire hasznos a gyerekeknek. Nálam ez teljesen kimaradt a gyereknevelésből. Mivel engem mindig is a társadalmi ügyek kommunikációja érdekelt, kutatni kezdtem, milyen anyagok születtek ebben a témában magyarul, és összesen három cikket találtam. Elképedtem, hogy mennyire nincs szó erről. Rádöbbentem arra is, hogy annak dacára nem tudok erről semmit, hogy tanultam korábban szociális munkát; ám ott sem esett erről szó. Lassanként kiderült, hogy erről a pszichológusok, a tanárok, az óvónők sem tanulnak, a gyermekek ellen elkövetett szexuális erőszak csak nagyon esetlegesen része a képzésnek. Annak az esélye, hogy ezzel egy szakember a tanulmányai során találkozik, azon múlik, hogy véletlenül felvesz-e olyan tárgyat, ahol erről legalább némi szó esik, esetleg kifejezetten ezzel a témával szeretne foglalkozni. Ez abból is látszott, hogy amikor megírtuk a könyvet, nagyon nehéz volt olyan pszichológust találni, aki kompetensnek érezte magát, hogy véleményezze a mesekönyvet. Azaz kiderült, ha valakivel ilyen trauma történik, akkor nagyon nehéz találni olyan szakembert, aki foglalkozni tudna vele.

Mi volt a tapasztalatod a külföldi példákkal?

Rengeteget olvastam erről, és láttam, hogy külföldön milyen sok anyag és tapasztalat gyűlt össze. Az volt az érdekes, hogy külföldön az egészen fiatal gyerekeknek is készülnek ilyen témájú mesék. De sok információs anyag érhető el a szülők a számára arról, milyen életkorban, miről és hogyan lehet beszélgetni. A mi könyvünkbe is került ilyen a NANE Egyesület jóvoltából. Az általunk megismert mesekönyvekben, a „mondj nemet!”, témája köré épült, ennél nem mentek tovább, nyilván a megcélzott életkor miatt. Mi Zsuzsival kevésnek tartottuk ezt a vonalat. Rengeteg szabályra tanítjuk a gyerekeket, és ez is csak egy szabály, ami persze fontos, de valós helyzetben nagyon nehéz egy felnőttnek nemet mondani, főleg ha ismeri, szereti a gyerek azt a felnőttet, akkor nem „betartható” ez a szabály. Lehet, hogy van ilyen karakterű gyerek, de nem ez az átlag. Aztán, ha esetleg történik valami, akkor a gyerekben ott lesz, hogy neki végül is mondták, hogy mondjon nemet, de ő „nem fogadott szót”, nem mondott nemet. Önmagában az, hogy „mondj nemet!” tehát nagyon kevés.

Akkor mégis mi a folyamata, hogyan induljon el a szülő a gyereke életkora szerint? Hogy vezesse végig a gyerekét ennek a témának mentén valaki?

Fontos a fehérneműszabály, fontos az is hogy az intim testrészeknek legyen neve, hogy ne számítson tabunak azok említése. Később előjöhet a „jó titok, rossz titok” közötti különbség.

Az a nehéz, hogy nincsenek hozott mintáink, a mi szüleink gyerekkorunkban nagy eséllyel nem beszélgettek erről. De sokan nem is tudják, hogy ez valós veszély a gyerek életében, mert mindenhol tabutéma. Most már talán több cikk jelent meg a témában, de sok szülőnek tudatos felkészülést jelent az, hogy ezt szóba hozza. Nem könnyű belekezdeni, nekem sem volt az a saját kislányommal. Amikor mégis elkezdtem erről beszélgetni, nehezen indult, mert nem volt kontextus, a mese ebben sokat segített. De azért azt is látni kell, hogy önmagában a mese kevés. Nagyon sok közvetett dolgot ad át egy szülő a gyereknek, amely aztán segít, vagy épp nem segít neki abban, hogy segítséget tudjon segítséget, ha valami olyan éri, ami neki kellemetlen.

Ha valóban komolyan vesszük, hogy a gyerek teste felett kizárólag ő rendelkezik, ő a kompetens abban, hogy hol vannak az intim szférájának a határai, akkor ezt nekünk, szülőknek is tiszteletben kell tartanunk. Nem ráncigálhatjuk be a szobájába, nem engedhetünk hideg zuhanyt a fejére, ha hisztizik, és sorolhatnám azokat a „nevelési” módszereket, amik messze nem tartják tiszteletben a gyerek azon jogát, hogy a teste felett ő rendelkezik. Ha ilyet teszünk, akkor mi is visszaélünk a hatalmunkkal. Nehéz ezt kezelni, de talán a hangsúly azon van, hogy ha megesik, hogy visszaélünk fizikai fölényünkkel, tudunk-e bocsánatot kérni, és legalább utólag jelezni a gyerek felé, hogy – ahogy mindenki – mi is hibázhatunk, és rossz megoldást választottunk. Vagy nem gondolunk rá, de fontos kérdés az is, milyen mintát mutatunk akkor, amikor a gyerek elmeséli az iskolában elszenvedett sérelmét, a tanárával megélt konfliktusát. Hogyan reagálunk szülőként? Bemegyek, jelzem a tanárnak a problémát, vagy csendben maradok. Fontos, hogy mit lát a gyerek, hogy érdemes-e szóvá tenni a problémáit. Vagy az is, hogy beszélgetünk-e a szexről a gyerekkel, esetleg ez egy olyan téma, amit „nem illik” szóbahozni.

Önmagában tehát az, hogy elolvasod a gyerekednek ezt a könyvet, nem elég, persze több mint a semmi, de fontos nekünk, szülőknek is elgondolkodni saját magunkon, a félelmeinken, a hozott mintáinkon.

  12 kép

Fotó: Bellai László

Paulik Mónika

Van olyan tanács, ami általános érvényű és beválik szerinted?

Egy példát mindenképp kiemelnék; nagy élmény lehet egy gyereknek, ha azt mondjuk neki az intim testrészeire, hogy azok nagyon különleges testrészek, és hogy azok csak az övéi. Persze segíthetek a mosakodásban, a vécén, de azért ezt kezdje el ő csinálni. Négy-ötéves életkorban azt mondani valamire, hogy az csak az övé, és van valamije, amihez még a szüleinek sincs köze, az nagy felismerés egy gyereknek. Tehát a felvilágosítás nem megijeszt, hanem ad valami pluszt, egy gyerek kitüntetésnek éli meg, hogy valamiről csak ő rendelkezhet.

Mi van, ha egy szülő nagyon fél ettől a témától, rossz érzései vannak, nem mer mégsem belevágni még a könyv segítségével sem?

Akkor ezt biztos érezni fogja a gyerek is, mert amikor felolvassa neki, átadja a félelmeit is. Dolgozzon magán inkább először a szülő, és ne erőltesse. Foglalkozzon a témával, olvasson sokat utána, aztán majd meglátja…

Milyen visszajelzéseitek vannak a szülőktől?

Van pár vicces tapasztalat; sokszor megdöbbennek a szülők, hogy nem rendült meg a gyerek a mese kapcsán, hanem csak élvezte a mesét. Ez azért van, mert a szülő egy csomó dolgot a téma „mögé lát”, félve nyúl hozzá, és azt gondolja, hogy ezt most túl kell élni valahogy a gyerekkel. De a gyerekek nem látnak mögé olyan dolgokat, amelyekről nincs tudomásuk. Nem fog a gyerek amiatt kiborulni, hogy megsimogatták a combját a könyv szereplőjének a mesében. Gondoljunk csak arra, hány horrortörténet van a mesékben, a gyerek annyit enged be magába, amennyi neki elég, és ami érdekli, arra úgyis rákérdez. Ha vannak kérdései, az jó, ha foglalkoztatja a téma valamiért, akkor olvassuk el újra és újra a mesét, csak úgy, mint a többit.

Praktikusan hogyan érdemes használni a könyvet, elég egyszer vagy többször kell olvasni?

Kétszer-háromszor érdemes végigolvasni, lehetőleg teljes egészében, nem részletekben. Ez egy olyan könyv, amit eleve jó évente egyszer elővenni, mert különböző életkorokban más foglakoztatja a gyerek, más kérdései lesznek esetleg.

Mennyire lesznek nyitottak a fiúk egy olyan történetre, aminek lány a főszereplője?

Mivel egy cirkuszban játszódik a történet, ezért ez számukra is érdekes, én hallottam már tizenkét éves fiúról is, akinek ezt felolvasták.

 

Eddig csak a szülők felelősségéről beszéltünk. Mintha csak az ő hatáskörük lenne ez a téma, nekik kellene egyedül megbirkózni vele.

Itthon valóban ez a helyzet, ám van számos nagyon jó külföldi példa. Egyrészt arra, hogy a szülőknek hogyan segítenek az intézmények; a szülői értekezlet keretében tartanak foglalkozást a szülőknek Angliában, Svájcban a gyerekeknek tartanak hasonlót. Nemrég mesélte egy Amerikából hazalátogató ismerősöm, hogy amikor a négy-ötéves kislányát elvitte orvoshoz, és ott le kellett vetkőzni a vizsgálathoz, akkor az orvos megállt, és mondta a kislánynak, hogy csak azért kérhetem tőled, hogy vedd le a pólódat, mert orvos vagyok, és itt áll az anyukád. Rengeteg olyan apró dolog van, ami eköré épülhetne, és nem csak a szülőre lenne hagyva az egész. Segíthetne az iskola, egy orvos, az óvónő. Szerencsére volt már a mi könyvünkkel is olyan tapasztalatom, hogy az egyik könyvesboltban vettek hirtelen húsz darabot, mert az iskolában a tanárnő javasolta, hogy minden család foglalkozzon a témával. Nyilván itthon a tanárok nincsenek felkészítve arra, hogy ezzel foglalkozzanak az iskolában, mert akkor tudniuk kéne, hogy ha van érintett gyerek, mit kezdjenek vele. Ezt hirtelen nem lehet ráönteni az iskolákra, eleve csak szakember foglalkozhat érintett gyerekekkel, és egy iskolai közösségben nem lehet tudni, ki az, akit ilyen jellegű bántalmazás ért. Annyi biztos, hogy felkészületlenül nem lehet nekikezdeni egy ilyen programnak. Ha azonban felhívnák a szülők figyelmét a könyvre, sokat segítenének, mert ez egy ideális történet, egy minta a szülőnek arra, hogyan viszonyuljon ehhez a témához.

Említetted az érintett gyerekeket, velük mi a helyzet, nekik is segíthet a könyv?

Ezt minden esetben szakértőre kell bízni.

Ebben a kérdésben gyakran felmerül a szülők között, hogy akkor mégis mi az a szabály, amihez tarthatnák magukat, hogy mit mondjanak a gyerekeiknek?

Kézenfekvő a fehérneműszabály, hogy ahhoz a testrészhez, amit a fehérnemű takar, nem érhet senki. De vannak egyéni érzékenységek is, mindenkinek máshol vannak az intimszférájának a határai. Nagyon fontos arról beszélgetni a gyerekekkel, hogy jelezze, ha valami neki nem felel meg, és nemcsak a testével, hanem bármilyen egyéb emberi viszonyulásban. Ha valami kellemetlen, akkor azt mondja el, jelezze! Ezért fontos, hogy ne erőltessük a gyereknek, hogy adjon puszit olyasvalakinek, akinek nem akar. Még akkor sem, ha az történetesen a nagymama.

  12 kép

Forrás: facebook.com/pg/lakmuszkonyvek

Lili ​és a bátorság című könyv borítója

 

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!