Megfulladok a gyerekemtől! Matricagyerek, frusztrált szülő

Dani altatása minden este órákig tart. Ott kell ülni mellette, fogni a kezét, ám azonnal felriad, amint nem ér valaki hozzá. Luca mindenhová követi anyját a lakásban, még a vécére is vele megy. Norbi, bár rengeteg figyelmet kap, nem hagyja telefonálni az anyukáját, mindent megtesz, hogy inkább rá fókuszáljon: sír, nyafog, rángatja. Lili már elmúlt négy, de még mindig minden reggel sír, amikor édesanyja otthagyja az oviban.

2018.12.29 Pethő Orsolya

Dani, Luca, Norbi és Lili szülei rendkívül frusztráltak és kimerültek. Alig emlékeznek olyan időkre, amikor tényleg boldogsággal töltötte el őket, hogy gyermekük van.

Mitől olyan könnyű az egyik gyereknek elválni a szüleitől, és miért olyan nehéz ez a másiknak? Természetes, hogy a kicsik igénylik a szülők jelenlétét, testi közelségét, hiszen biztonságot nyújt a számukra. Nyilvánvaló, hogy megnövekszik ez a szükségletük, ha betegek, vagy valamilyen különleges esemény miatt kikerülnek a komfortzónájukból. Ám amikor egy totyogó egész nap az édesanyján lóg, és néhány percre sem tud egyedül maradni, vagy az egyik szülőhöz túlzottan ragaszkodik, miközben a másikat ignorálja, akkor érdemes a dolog mögé néznünk. Nemcsak azért, mert a helyzet érzelmileg teljesen lemeríti a szülőt, hanem azért is, mert a gyerek ki nem elégíthető szükséglete mögött félelem, bizonytalanság húzódik meg, amit nem árt orvosolni.

  1. Az okok között ott találhatjuk a traumatikus eseményeket, amelyek érzelmi bizonytalanságot jelentettek. A születés, szülés körüli komplikációk, betegség, hosszabb szeparáció, inkubátor, például elvezethet oda, hogy a kicsi extrém módon ragaszkodik majd valamelyik szülőhöz.
  2. A traumatikus esemény nemcsak a kicsi megéléséről szól, hanem maguk a szülők is természetes, ha emiatt szorongnak, jobban aggódnak a gyerekért még akkor is, amikor már a közvetlen veszélyhelyzet elmúlt. Ezek az érzések bizony ragadósak, a kicsik szivacsként szívják magukba a bizonytalanságot. Az eredménye ennek is a szokványosnál ragaszkodóbb gyermek.
  3. Az aktuális napi események, kisebb szeparációk is ideiglenesen „ragadósabb” gyereket eredményeznek. Ha hét végén a kicsi a nagyinál volt, beteg, mostanában sokat volt távol valamelyik szülő, vagy egyszerűen csak elfoglaltabb és kevesebb figyelmet tud fordítani a gyerekre. Ilyenkor is megnövekedhet a szülő testi közelségére vonatkozó igény.
  4. A bizonytalanságot kitűnően lehet fokozni úgy is, ha szülőként túlreagáljuk a helyzeteket, és ahelyett, hogy megnyugtatnánk a kicsit, pánikba esünk egy horzsolástól. Amikor ez a fajta reakció rendszeres, azzal megtanítjuk neki, hogy a világ veszélyes, és még az sem tud segíteni, akire számítanánk. Oké, légörvénybe keveredtünk, de amíg a stewardessek mosolyognak, addig minden rendben. De mi van, ha maga a pilóta is pánikba esve szaladgál fel-alá?
  5. A szülők túlzott kontrolligénye, amikor mindent felülbírálnak, mindenbe beleszólnak, szintén kevés teret enged a gyereknek, aki így nem mer önállósodni. Ugyanis nem hiszi el, hogy érdemes megpróbálnia, úgysem lesz elég jó. Hinnél-e annak a főnöknek, aki megdicsér, milyen nagyszerű munkát végeztél, majd alapjaiban átírja az általad készített prezentációt?
  6. „Tapadóssá” válhat egy gyerek attól is, ha állandóan szórakoztatják. Mi, szülők, félünk attól, hogy a gyerek unatkozni fog, mert akkor „biztosan rosszul végezzük a dolgunkat”. És az állandó fejlesztési kényszer sem tesz jót a folyamatnak. A gyerek már a kezdetektől megtanulja, hogy a szülők még az unalmát is elűzik. Nincs lehetősége arra, hogy elmerüljön az önálló játékban, vagy egyáltalán megtapasztalja, hogyan tudja a saját magának szabályozni a megfelelő mennyiségű ingert.
  7. Gyakran tetten ért szülői motiváció, amely szintén erősíti a gyerek bizonytalanságát – és így a szeparációs félelmét is –, amikor attól fél valaki, hogy már nem lesz rá szükség, ha a kicsi önállósodik. Ezzel az érzelmi béklyóval láncolja magához a gyereket. Pedig mi más lenne a nevelés lényege, ha nem az, hogy önálló felnőttek legyenek a kicsikből? Ha a mester megsértődik, amikor a tanítvány elhagyja, végig róla szólt a történet, és nem a diák fejlődéséről.
  8. Olajat öntünk a tűzre, amikor dühösen, már szinte levegőért kapkodva lökjük el a gyereket, aki persze emiatt még jobban ragaszkodik, még inkább tapad.
  9. Már azt is tudjuk, hogy a szülők gyerekkori szeparációval kapcsolatos tapasztalatai, fel nem dolgozott traumái is megjelennek a gyerek viselkedésében. A tanulás ismét lenyűgöző párhuzamot produkál, amint a szülő problémája oldódik, a gyerek viselkedése s változik.

 

Ezek szerint sokféle úton juthatunk el a túlzott ragaszkodásig. De mi a megoldás? Van-e egyáltalán? Szerencsére igen! A félelem oldódni tud azáltal, hogy a legnagyobb érzelmi biztonság ölelésében áradhat miközben a viselkedése a legnagyobb szeretettel felállított korlátokba ütközik.

Nincs arra szükség, hogy a gyerek egész nap karban legyen. Arra sincs, hogy minden háztartási munkát akkor végezzünk, amikor már alszik. Arra sincs, hogy pongyolában rohangáljunk a lakásban, mert még felöltözni sem tudtunk. És a több órás, rendezvényszervezőt is igénylő altatás sem kötelező. (Nyilván az, aki ezt szívesen teszi, nem érzi úgy, hogy kimerül, az tegye.)

Legyen mindennap olyan közös időtök, amikor tényleg csak rá figyelsz. Azt játsszátok, amit ő szeretne. Akár többször is egy nap. Ovi után mindenképp. De ezen felül megeteted, öltözteted, ott vagy, amikor baj van, jelen vagy, elérhető vagy. Ezzel mindent megteszel, amire tényleg szüksége van.

 

Vicces féleleműző játékok:

  1. Bújócska: A legjobb szeparációs szorongásoldó. Örülj nagyon, amikor megtalál, szenvedj viccesen a hiányától, amikor keresed.
  2. Szerepcsere: Amikor eltávolodik tőled a lakásban, kövesd őt, tapadj, sírj viccesen, hogy nem bírod ki nélküle egy percig sem. (Természetesen ezt nem szabad úgy csinálni, hogy úgy érezze, kigúnyolod, és viccet csinálsz az ő komoly érzelmeiből. Ha tényleg felhőtlenül játszol te magad is, akkor ő pontosan a helyén kezeli a dolgot.)
  3. Ha csak egyikőtökhöz kötődik, „vesszetek rajta össze”. Ha anyához ragaszkodik, apa öltözzön be anyának, beszéljen magas hangon, és viccesen állítsa azt, hogy ő anya. Vagy legyen mókás fuvarozó, aki elviszi a kicsit anyához: például: repültesse.

 

Amikor épp nem tudod felvenni:

Amikor épp nem érsz rá játszani vele, mert dolgod van, vagy altatnád, és idegesít, sőt fáj, hogy a hajadat birizgálja, azaz többet akar, mint amit éppen szívesen nyújtasz, akkor…

  1. Menj le az ő szintjére. Guggolj le. Keresd a szemkontaktust. Érintsd meg.
  2. Vedd elő a legszeretetteljesebb hangodat. Valódi figyelemmel és jelenléttel állítsd fel a korlátot: „Azt szeretnéd, hogy játsszak veled. Én is szívesen játszom veled, de most dolgom van. Bepakolok a mosogatógépbe. És amint készen vagyok, játszom veled.” Vagy: „Szeretnéd, hogy fogjam a kezed, amíg elalszol. Nagyon szeretem fogni a kezedet, de el tudsz aludni egyedül is. Most kimegyek, kint leszek a nappaliban, ha kellek.” Vagy: „Drágám, most nem tudlak felvenni. Biztonságban vagy itt mellettem. Minden rendben van.”
    Erre ő nyilván hisztizik, dühös lesz. Ám ha kitartó vagy, meleg és szeretetteljes, a düh átfordul keserves sírásba. Ehhez azonban el kell viselned a sírást bűntudat nélkül. Merni kell nem felvenni őt. Hallgasd a sírását valódi értő figyelemmel. El kell hinned, hogy miután ott vagy, a szemedből és a hangodból árad a szeretet, semmi rosszat nem teszel, ha nem veszed fel. Sőt. Ugyanis most szabadul fel a benne rekedt rossz érzés. A sírással távozik az a sok fájdalom, ami talán valamikor régen keletkezett.
  3. Amikor kisírta magát, meglátod, újra tud majd játszani, nevetni. Elképzelhető, hogy több ilyen „feszültségleadó” alkalomra lesz szüksége, illetve ez bármikor újra előjöhet.

 

Ha matricagyereked van, hát, fogadd el őt, mindig válaszolj az igényeire, szeretettel állíts korlátokat, amikor nem megy, kérj segítséget, és szervezz magadnak sok-sok több külön programot, ahol feltöltődhetsz. Lemerülve úgysem tudsz gyereket nevelni.

Címlapkép: istock / selimaksam

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!