„Az ember legfőképp szabad és tudatos akar lenni, aztán negyvenfelé rájön, hogy a tudatalatti irányít mindent!” – Transzgenerációs családi traumák magyar szemmel

Meg lehet-e akadályozni, hogy az örökölt családi traumák a gyerekeinkben is nyomot hagyjanak, akkor, ha valaki a gyerekek születése után kezdi el feltérképezni a múltját? Ha igen, akkor hogyan? Mark Wolynn-nal, az örökölt családi traumák úttörőjével készült interjúink után szerettünk volna megszólaltatni egy hazai szakértőt. Interjú Bókkon professzorral.

2019.05.28 Bakóczy Szilvia

Rengeteg mindennel foglalkozott az elmúlt évek során. A transzgenerációs traumák megfejtésében mi vonzotta?

Professzor Bókkon István (vegyészmérnök, biológusmérnök, biofizikai agykutató): Mondhatnám azt is, hogy ez sorskérdés, de tény, hogy az átlagnál nagyobb nyitottság van bennem minden iránt. Inspirált Professzor Freund Tamás – világhírű agykutató - Istenadta című könyve is, ami leegyszerűsítve arról szól, hogy az agyunk lassan alkalmassá vált arra, hogy befogadja a lelkünk történéseit. De hatottak rám az epigenetika forradalmian új felfedezései is.

Professzor Bókkon István

a Károli Gáspár Egyetemen tanított, interdiszciplináris és transzperszonális pszichológiát. Jelenleg a Pszichoszomatikus Ambulancia és az amerikai Vision Research Institute munkatársa. Számos alternatív iskolában tanít, ahol a legújabb tudományos eredményeket igyekszik összekapcsolni lelki, metafizikai jelenségekkel. Jelentős nemzetközi publikációja van, ahol a főbb kutatási területei: tudattalan képi gondolkodás, valamint az epigenetikai transzgenerációs örökségek.

Az egérkísérletek bebizonyították, hogy az egerek akkor is félnek bizonyos ingerektől, ha csak az előző generációkat kondicionálták arra, hogy féljenek.

Valóban. Dias és Ressler 2014-ben publikált kísérlete mérföldkő volt. Kiderült ugyanis, hogy az elektromos fájdalomhoz kondicionált jó illat félelme öröklődik. Két generáción át magától a jó illattól is féltek az egerek, mindenféle elektromos fájdalom nélkül. A magam részéről ekkor döbbentem rá arra, hogy azt hisszük, szabadok vagyunk, de valójában egész életünket a korábbi generációktól öröklött minták, valamint az életünkben – főleg magzati és kisgyermekként – szerzett jó és rossz tapasztalatok irányítják.

Az embereknél is próbálták vizsgálni már ezt a kérdést.

Igen, bár ez érthetően jóval nehezebb kérdés. A Rachel Yehuda vezette New York-i Mount Sinai kórház kutatásai szerint, a Holocaust túlélők leszármazottjainál nagyobb az esélye poszttraumás stressz szindróma kialakulásának. Vagyis ők magukban hordozzák a traumák utóhatásait. A kutatók megtalálták az ezért felelős géneket is. Egy újabb, az American Journal of Physical Anthropology című folyóiratban publikált tanulmányból pedig az derült ki, hogy az alacsony társadalmi-gazdasági státus összefüggésben áll a DNS kémiai módosulásával. Több mint 1500 génről beszélünk, amik több mint 2500 helyen módosultak. Más szóval a szegénység az örökítőanyag génjeinek mintegy tíz százalékában nyomot hagy.

Mikor gyanakodjunk, hogy a problémánknak régebbről hozott gyökere van?

Nagyon egyszerű. Tartósan rosszul érzem magam úgy, hogy nem tudom az okát. Nem működnek a kapcsolataim, zavar keletkezik a munkahelyemen, a pénzügyi dolgaimban, vagy „csak” állandóan rossz a hangulatom, miközben kiegyensúlyozott, vagy annak tűnő gyerekkorom volt. Az is gyakori tapasztalat, hogy valaki kétévente ugyanabba a helyzetbe sodorja magát.

Az első, ami eszembe jut, a még élő családtagok megkérdezése lenne, a korábbi generációk traumáiról. De mi van, ha nincs, aki meséljen?

Racionális embereknél ilyenkor segíthet a családfa-kutatás, másoknál a családállítás módszere. Én utóbbiban hiszek, többször bebizonyosodott már, hogy működik, és nemcsak felszínre hoz, hanem fel is old korábbi traumákat. Sajnos azonban ez nem megy egyik napról a másikra. Mondok egy példát. Van egy visszatérő magánéleti nehézségem, de közben előkerül egy másik probléma, aminek már inkább a pénzhez van köze. Ugrál az egész (lelki mező) ide-oda, az ember pedig nem tudja, hol kezdje, majd hol is folytassa az önismeretet. Ilyenkor hagyni kell, hogy a lélek vezessen. Sok esetekben évekbe telhet, mire kibogozzuk a legfontosabb szálakat.

Mark Wolynn, a transzgenerációs trauma úttörő kutatója több módszert is javasol a könyvében, melyekkel egymagunk is a múlt nyomába eredhetünk. Ezeket nem tartja hatékonynak?

Dehogynem. Működhet az önmagunk átprogramozása is, amiben a vizualizáció is rengeteget segít. De nagyon nem mindegy, hogy melyek azok a kérdések, amelyeket felteszünk magunknak, illetve melyek lesznek a rendszeresen mantrázott mondataink vagy vizualizált képeink. Szerintem az igazán nagy traumáknál kell a külső segítség.

Mik az igazi traumák?

Például a magzati korban történt ikertestvér elvesztése. Sokkal több ikerterhesség van a várandósság alatt, mint ahogy azt korábban feltételeztük. Tudományos kutatások szerint a túlélő iker traumaként éli meg, ha néhány hetes magzat korában veszíti el a testvérét. Az ikertestvérség ugyanis a létező legerősebb kötődés. Érthető tehát, ha ilyen trauma után az érintetteken eluralkodik a megmagyarázhatatlan magány, vagy a kötődési nehézség. Természetesen változó, hogy kinél mi a magzati ikerveszteség lenyomata. Valaki munkamániás lesz, vagy nem mer szeretni, képetlen az elköteleződésre, mert mindenhol az elveszett ikrét keresi tudattalanul. Az biztos, hogy a párkapcsolatba általában mindig beleszól ez a trauma.

Azt tapasztalatom, hogy az utóbbi évtizedben az emberek minden korábbinál nagyobb nyitottsággal és érdeklődéssel fordultak az önismeret felé.

Ez pontosan így van. Ennek az oka nyilván egyrészt a tetemes információáradatban keresendő, másrészt 30-40 éves korunkra már akkora rajtunk az örökölt és életünkben szerzett traumatikus nyomás, hogy nehéz kikerülni a szembenézést a problémáinkkal.

Miért épp akkor?

Addigra összegyűlik egy csomó tapasztalatunk magunkról, és általában már túl vagyunk több komolyabb csalódáson. Sok embernek gyereke születik, ez is a felszínre hoz egy csomó vágyat arra, hogy jobban csináljuk a szülői szerepet, mint ahogy esetleg a szüleink csinálták.

Én sok olyan emberrel találkoztam, akit komoly traumák értek a gyerekkorában, mégis kiegyensúlyozott felnőtt lett. Mások kisebb csalódásokkal is nehezen birkóztak meg.

Az hogy ki hogyan birkózik meg az őt ért kihívásokkal, teljesen eltérő lehet. Ezt hívják úgy, hogy reziliencia. Továbbá a felszín nagyon becsapós, sokan tűnnek kiegyensúlyozottnak, mégis mélyen elnyomott traumák sokasága várna megoldásra.

Gondolom, Ön is utánajárt a saját elakadásainak.

Persze. És nagyon sok érdekes szálra bukkantam, az ősök beteljesületlen szerelmeitől kezdve a saját ikervesztésemig. De a külsőmön is tetten érhető volt a változás. Korábban nem igazán érdekelt az öltözködés, de rájöttem, hogy melyik családi szálra vezethető ez vissza ez a minta, és miért. Ma pedig már tudom, hogy jó érzés, ha az ember nem veszi félvállról ezt a kérdést.

Tegyük fel, hogy rendbe teszem magam. Ettől még a génjeimben ott lesz a lenyomata az előző generációk traumáinak, vagyis a gyerekeimnek nem fogom tudni megspórolni a harcokat, nem?

Ez tévedés. Az öröklődési lánc megszakítható, ha valóban feldolgoztuk, felülirtuk a traumákat.

Átíródnak a gének?

Igen, az, ha valóban feldolgoztuk a traumát, a gének változásaiban is látható lesz. 

És ha a gyerekek születése után kezdek el foglalkozni magammal?

Akkor változni kezdek, ennek hatására pedig változni kezd majd a gyermekem, sőt a környezetem is, és ez visszahat természetesen a génekre is. Így azokat a traumákat, amiket feloldottunk, már nem öröklődnek tovább.

Említette, hogy az elvesztett ikertestvér az egyik legsúlyosabb trauma. Egyben az egyik legmegfoghatatlanabb is. Mi számít még nehezen feldolgozható traumának?

Azok az esetek, amikor egy családot több komoly trauma is sújt. Amikor például az erőszak is és az éhezés is jelen van valamelyik korábbi generáció életében. De a valóságban egy jelentéktelennek tűnő esemény is jelentős traumát okozhat az egyénben.

Ijesztő.

Inkább lehetőségként kell tekinteni minderre.

Egy lehetőségnek ahhoz, hogy?

Lehetőségnek a szembenézésre, arra, hogy boldogok legyünk. Vagy legalább boldogabbak, mint az elődeink voltak. Korábban csak néhányan sejtették, mára azonban elismert tudósok százai sorakoztak fel a traumaöröklődés ténye mellett, ami így már nem csupán elmélet.

Korábbi beszélgetésünkben említette, hogy az emberek szinte száz százalékát a párkapcsolataik, kötődéseik rendbehozatala motiválja a legjobban. Milyen tanácsokat adna általában nekünk az alapján, amilyennek lát minket, mai negyveneseket?

Ölelje meg gyakrabban azt, akit szeret. De ne azért, mert kötelező. Ölelje meg lélekből, úgy, hogy közben az érzéseire koncentrál. A szeretettel teli tapintás ugyanis mindennél fontosabb lelki tényező.

Azt mondta, 5-6 éve kezdett el foglalkozni az örökölt traumákkal. Mi volt a legnagyobb változás, amit megfigyelt másokon?

Egy doktornő jut eszembe, aki tíz éve bőrgyógyászhoz járt a folyton kiütéses, sebes arca miatt, de semmi sem segített neki. Két családállítás képes volt szinte megszüntetni a panaszokat, arca kitisztult, megjött az önbizalma és rá egy évre férjhez ment. Ezzel nem azt mondom persze, hogy nem volt több dolga magával, csupán azt, hogy már egyetlen fontos trauma feloldása megváltoztathatja életünket.   

Azt mondják, sokszor már önmagában a megértés fontos katalizátora lehet a változásnak.

Egyetértek. Ez ugyanis a megbocsájtás előszobája. Ezért is alapítottam a Megértés Iskoláját, ahol havonta egyszer beszélgetünk, és tényleg óriási eredmények tapasztalhatóak az életminőségek fejlődésében. De nemcsak az őseinknek kell megbocsájtanunk, hanem magunknak is. El kell engednünk a bűntudatot, a szégyent, mer ez fogva tart minket. Egyszer véget kell vetni az önsajnálatnak, és barátságokban a másik sajnálatának is. Ezzel ugyanis nem teszek mást, mint magam alá helyezem a barátomat.

Csak, hogy tiszta legyen, nem azt mondja, hogy felejtsük el az együttérzést, ugye?

Dehogyis. Az együttérzés és a hit abban, hogy a másiknak sikerülni fog megoldani a problémáit nagyon sokat segítenek. A legfontosabb, hogy szelíden közelítsünk egymáshoz, magunkhoz is. Nem az a fontos, honnan jöttünk, hanem az, hogy merre haladunk.

Fogadjunk, hogy már megvan a következő terve arra vonatkozóan, hogyan segítsen ebben másoknak.

Eckhart Tolle filozófiájának központi gondolata az, hogy élj a jelenben. Jó kérdés, de hogyan? -kérdezi az átlagember erre. Na, ebben a kérdésben igyekszem segíteni az embereket, a most készülő könyvemben, amihez remélem találok megfelelő kiadót is. Az embereknek ugyanis megértésre és gyakorlati segítségre is szükségük van, nemcsak elméletekre.

Gyakorlat

Visszatérő konfliktusok, problémák esetén segíthet a megfordítás módszere, vagyis a törekvés arra, hogy egy negatív vagy annak látszó eseményből a lehető legjobban hozzuk ki.

Példa 1: felmondanak a munkahelyemen, holott kifejezetten olyan munkaerő hírében állok, aki sokat és jól dolgozik.

1. feladat: lenyugodni (séta, sport, barátok, ventilálás, utazás, stb.)

2. feladat: feltenni a kérdést, mit üzen ez a fordulat a sorsomban? Ezek szerint munkahelyet kell váltanom? Lehet, hogy ideje lenne utána járni a be nem teljesült álmoknak, és belekezdeni valami teljesen újba?

Példa 2: kiderül, hogy a páromnak egy ideje van valakije. A kezdeti (érthető) kiborulás után fordítsuk meg ezt a helyzetet is.

Feladat: tegyük fel az alábbi kérdéseket: Mit üzen ez rólam? Mit üzen a párkapcsolatomról? Lehet, hogy ideje változtatnom azon, ahogy az érzelmeimet kifejezésre juttatom? Ahogy részt veszek a közös életünkben?

Amennyiben újra hasonló helyzetbe kerülünk, érdemes feltenni ezeket a kérdéseket:

  1. Hányadszor fordul ez elő velem?
  2. Mit üzen ez nekem?
  3. Miért kerülök újra ugyanabba a helyzetbe?
  4. Hol lehet mindennek a gyökere a szüleim/nagyszüleim generációjában?
  12 kép

Forrás: Professzor Bókkon István

Professzor Bókkon István

 

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!