Novemberben 20-án lesz a gyermekjogok világnapja

Léteznek olyan minimális feltételek, melyeket minden gyermek számára biztosítani kell. Függetlenül attól, hogy milyen családba születtek. Ezeket az alapvető jogokat tartalmazza ez ENSZ-ben 1989. november 20-án elfogadott Gyermekjogi egyezmény. Ennek elfogadását ünnepeljük minden évben november 20-án, a gyermekjogok világnapját.

2018.11.19 Szabó Előd

Néhány hónapja publikáltuk a gyermekkori traumákról szóló önismereti tesztünket. A cikk megjelenésének pillanatában ezt 269 ember töltötte ki. Majdnem minden második kitöltő (45 százalék) életének négy- vagy több területén történt olyan trauma, amely a későbbiekben drasztikusan emeli a különböző testi-lelki betegségek kockázatát. A teszt semmiképp sem nevezhető reprezentatívnak, hiszen feltehetően olyanok töltötték ki, akik valamilyen formában érintettek lehettek ezekben. Arra azonban biztosan rávilágít, hogy a megfogalmazott minimális feltételek sem teljesülnek minden gyermek életében. Egy újabb világnap, amikor emlékeztetjük magunkat valamire, amit sajnos nem tudunk maradéktalanul betartani.

Az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF rövid összefoglalójában három kritikus területet emel ki a gyermekjogok kapcsán. Ide tartozik a bántalmazás minden formája, az elhanyagolás elleni védelem; az egészséges testi és lelki fejlődéshez szükséges feltételek biztosítása; illetve olyan képességek erősítése, amelyek révén képesek dönteni, és aktívan részt venni egy közösség életében.

A világnap alkalmából Gyerekhang néven az UNICEF munkatársai idén is programot indítanak, ahol a gyerekek felnőtt szerepekben próbálhatják ki magukat. Az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint több helyen az „irányítást” is átvehetik a gyerekek. A gyerekek a klasszikusnak gyerekprogramnak számító tűzoltók, rendőrök, mentők mellett bepillanthatnak a parlament, a színházak és a nagyvállalatok életébe is.

 

Címlapfotó forrása: MTI, UNICEF

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!