„Egy házasság akkor működik, ha van benne egy szuperül kiteljesedett nő, aki tud kapcsolódni a férjéhez!”

Mitől függ, hogy két ember visszatalál-e egymáshoz egy komoly krízis után? Mi az összefüggés egy férfi sorozatos hűtlensége és a gyerekkor, illetve az önismeret között? Miből lesz elegük a nőknek egy hosszú házasság során? És tényleg egyre több férfi keresi-e fel a szakembert azzal, hogy szeretné megmenteni a házasságát? Dr. Mészáros Ádám párkapcsolati mediátor és coach válaszol.

2018.10.08 Bakóczy Szilvia

Jogászként végeztél, de viszonylag hamar pályát váltottál az egyetem után. Miből lett eleged?

Nagy tervekkel indultam a jogi pályán, de már az első ügyemnél szembe találtam magam azzal az ellentmondással, hogy, ha az ügyfelem érdekeit védem, a másik oldal sérül, veszít. Nehéz volt ezt lelkileg megélni, különösen úgy, hogy ezért pénzt is kaptam. Szerencsére már az egyetemen rátaláltam a mediációra. Minél többet foglalkoztam vele, annál jobban tetszett. Ráadásul hamar felfedeztem, hogy léteznek új, gyakorlatias párkapcsolatot segítő módszerek, ahol a visszatérő konfliktusokra keressük közösen a megoldást az érintettekkel.

Dr. Mészáros Ádám párkapcsolati mediátor és coach, a párkapcsolati coaching irányzat hazai meghonosítója.
2007-ben végzett az ELTE Állami- és Jogtudományi Karának jogász szakán, majd 2010-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán mediátorként.
Párkapcsolati konfliktuskezelési kézikönyv – Útmutató a békés, szerelmes mindennapokhoz című könyve 2017-ben jelent meg.
Nős, két kislány édesapja.

Milyen problémákkal keresnek meg a leggyakrabban?

Megcsalással, és a kapcsolat ellaposodásával.

Kezdjük talán az utóbbival. Mik azok a konkrét mondatok, amik egy kapcsolat ellaposodása esetén panaszként elhangzanak nálad?

Általában ilyen panaszokat hallok: „Nem érzem, hogy fontos vagyok neki”, „kiüresedett az egész”, „szürkék lettek a hétköznapok”, „csak úgy élünk egymás mellett”, „elfogytak a témák”.

Mitől függ, hogy visszatalál-e egymáshoz két ember?

Nagyon sok mindentől. Elsősorban talán attól, mennyire sokáig söpörték a problémákat a szőnyeg alá, és hogy képesek-e mindketten a változásra.

Hogyan néz ki a párkapcsolati coaching a gyakorlatban?

Kitűznek a felek maguk elé egy célt, és közösen megnézzük, hogy mit tudnak beletenni ahhoz, hogy a cél megvalósuljon. Direkt tanácsadás nincs benne, de azért az edukáció nem teljesen kihagyható, mert könnyebben megtaláljuk a saját megoldásunkat, ha kapunk egy új nézőpontot.

Más szakemberektől úgy tudom, hogy a párok túlnyomó többsége csak akkor keres szakembert, amikor valamelyikük már a válást fontolgatja.

Ezzel nem teljesen értek egyet, de tény, hogy a párok gyakran különböző időpontokban jutnak el oda, hogy változást szeretnének a kapcsolatukban. Ezért az egyikük általában motiváltabb, a másik pedig inkább csak elkíséri.

Van a megkeresésekben bármilyen új tendencia?

Igen, egyre több férfi keres fel kapcsolati problémákkal. Ennek egy érdekes szelete, hogy született mára egy új problémakör, aminek az alapjai a rendszerváltás előtti időkre nyúlnak vissza. Régen konfliktusok esetén gyakori megoldás volt az egyoldalú alkalmazkodás. Elsősorban a nőktől várták el ezt viselkedést egy házasságban. Sok nőben ma is rengeteg megfelelési vágy él: jó feleségek, jó munkaerők, jó anyák akarnak lenni. Amivel az a gond, hogy még mindig nagyon sok ebben az egyoldalú alkalmazkodás, márpedig egy házasság akkor működik, ha van benne egy szuperül kiteljesedett nő, aki tud kapcsolódni a férjéhez. Ezzel szemben sokan azt érzik, hogy semmi nem szól róluk, hogy régóta nem tudnak önmaguk lenni, új életre vágynak. Hogy ebből a „rabságból” kitörjenek, gyakran belekezdenek valamilyen nagy vállalásba, elkezdenek futni, pályát váltanak, új barátokat szereznek. Közben haragszanak a férjükre, aki „elnyomta” őket. De a harag mélyén leginkább az áll, hogy nehéz meglátni a saját felelősségünket abban, hogy sokáig nem álltunk ki magunkért. Ilyenkor a férfiak jelentkeznek nálam azzal, hogy megváltozott a feleségük, és nem tudják, mit csináljanak.

Fotó: Bellai László

Van még ilyenkor remény?

Az a baj, hogy ha évről-évre azt éljük meg, hogy háttérbe kell szorítanunk magunkat, és most mindegy, hogy mi volt a valóság, hogy ténylegesen ezt várták-e tőlünk, vagy csak mi nem tudtuk, hogy mire vágyunk pontosan, nos, az az agyunkban érzelmekként, emlékekként mind lerakódik, és ezt nagyon nehéz egyedül megváltoztatni. Sok év sérelmeit, rossz érzéseit nehéz feldolgozni, úgy, hogy ne távolodjanak el a felek végleg a másiktól, hiszen „ahogy ránézek a férjemre, azonnal a rossz emlékek jutnak eszembe”. A negatív érzelmek újraírására persze van megoldás, csak küzdelmes úttal jár, és nem megy egyik hónapról a másikra.

Csak, hogy tiszta legyen, most nem a klasszikus elnyomó kapcsolatokról beszélünk, hanem azokról a helyzetekről, amikor egy nő vagy férfi önszántából, vagy azért,  mert ezt látta otthon, háttérbe szorítja a saját igényeit, és egyszer csak betelik a pohár?

Pontosan.

Könyvedben többször hangsúlyozod az egyenlőség szükségességét, mit jelent ez nálad lefordítva egy párkapcsolatra?

Azt, hogy minden házaspárnak kell, hogy legyen egy megállapodása a közös életük összes fontos szeletéről, amit életszakaszonként újra és újra át kell gondolniuk. Mondok egy példát. Ma jellemzően a gyes ideje alatt minden házimunkát a nő végez, amennyiben persze ő van otthon a gyerekkel. A másik fél, általában a férj feladata ebben az időszakban a pénzkeresés. Ez mindkét nemnek nehéz, a nőknek azért, mert gyakran találkoznak azzal a véleménnyel, hogy „valójában nem is dolgoznak”, ami nyilvánvalóan nonszensz. Ők ezzel szemben azt nem szokták belátni, hogy a családfenntartás szerepe is lehet fárasztó, nyomasztó, munkától függően olykor bizony monoton is. Ha sok idő telik el ebben a hangulatban, egy idő után kikopik az egymás iránt érzett szeretet, hála, tisztelet. Visszatérve a megállapodásokra, amikor egy feleség visszamegy dolgozni, újra kell értelmezni az addigi munkamegosztási megállapodást, különben könnyen rajta ragad az összes házimunka és a gyerekekkel kapcsolatos feladat, holott már megváltozott a korábbi élethelyzet.

Gondolom, nem a házimunka az egyetlen olyan terület, amit időről-időre jó átbeszélni.

Valóban nem, mindent górcső alá kell venni, amiről mást gondolunk. Ilyen például a szabadidőnk eltöltése együtt és külön, a pénz elköltése, a karácsony, egymás családtagjaival kapcsolatos „teendőink”, a gyereknevelési kérdések, hogy csak a legfontosabbakat említsem.

Kicsit üzletiesnek hangzik, hogy mindenről megállapodást kössön az ember a párjával.

Elhiszem, hiszen a szerződésekről nem a házasság jut először eszünkbe, de minden ilyen megállapodás mögött az áll, hogy van két ember, különböző igényekkel, és ezeket össze kell hangolni, különben sorozatos konfliktusaik lesznek. Egy szerződés viszont csak akkor jöhet létre, ha az mindkét félnek jó, ez a lényeg a megállapodásokban.

Úgy tudom, készítettek egy felmérést arról, mire vágynak legjobban a nők, és mire a férfiak.

Igen, ez alapján a nők legnagyobb vágya az, hogy a férfi „figyelmes” legyen. Közel nyolcvan százaléka a megkérdezetteknek konkrétan ezt a szót is használta. Ezzel egyetlen baj van, hogy egy férfi pusztán ennyiből nehezen tudja megérteni, mire van a nőnek pontosan szüksége. El kell mondani neki, hogy konkrétan mi esne jól. Fontos az is, hogy ne csak elvárjuk a figyelmet, hanem kifejezzük a szeretetünket a férjünk, párunk iránt, így könnyebben tudja ezt viszonozni.

Térjünk rá a férfiakra, ők mire vágynak a kérdőív alapján?

Több mint fele azt válaszolta erre a kérdésre, hogy arra, hogy „ne kritizáljon a feleségem, ne zsörtölődjön”. Többféle kifejezést is használtak, és a legtöbb mögött a szeretethiány állt. Pedig nem azért viselkednek így a nők, mert nem szeretik a párjukat. Ha kinyitják a fülüket a férfiak, akkor rájönnek, hogy a kritika esetén valami bántja a nőt. Ha azt mondja például a nő:„neked soha semmi nem jó”, az általában azt jelenti, hogy nem kap elég pozitív visszajelzést.

Szóval a férfiak nyissák ki a fülüket, a nők pedig tanuljanak meg másképp kommunikálni?

Valahogy így, igen. De hadd ne delegáljam az egyiket csak a férfiaknak, a másikat a nőknek. Mindkét nemnek figyelnie kell a kommunikációra és egymásra is. Annál is inkább, mert ahogy a gyereknevelésben, úgy a párkapcsolatban is sokat segít, ha megtanulunk pozitív üzeneteket megfogalmazni. Ha mindig csak azt mondjuk, hogy mit ne csináljon a másik, abból nem tudja, hogy mire vágyunk. A legfontosabb, hogy azt hangsúlyozzuk, amit szeretnénk, ne pedig azt, amit nem.

Az, hogy boldogok vagyunk-e saját magunkon múlik” – írod a könyvedben. Ezzel vitatkoznék. Gyakran előfordul, hogy az egyik fél mindent megtesz a kapcsolatért, a másik fél azonban semmilyen változásra nem vevő.

Három tényezőn múlik egy kapcsolat: rajtam, a társamon, és a sorson, amit hívhatsz Istennek is vagy véletleneknek, bárminek, amit hited szerint gondolsz. De a kérdésednél maradva, nem az a lényeg, hogy az egyik félnek kellene mindig csak változni és alkalmazkodni. A lényeg az, hogy mindig tudunk tenni a kapcsolatunkért. Aki eddig mindig minden áldozatot meghozott, annak egy idő után azt kell megtanulnia, hogy ne legyen állandó változásban, alkalmazkodásban. Ez kihatással lesz a kapcsolatra is.

A „párkapcsolati munkanélküliség” kifejezés pontosan mire vonatkozik a könyvben?

Arra, hogy az emberek többségének fontos, hogy érezze, hogy fontos szerepe van a másik életében, hogy jó hatással van a másikra. Ez az igény nemtől függetlenül mindenkiben benne van.

Mit rontanak el ma a legtöbben?

A legnagyobb veszélyt egy kapcsolatra szerintem ma az okoseszközök jelentik. Az az idő, amit elvesznek, naponta órákban mérhető. Jellemzően egyfajta droggá válik. Amikor coaching során összegyűjtjük azokat a tevékenységeket, amik menekülési útvonalakat jelentenek, elsőnek mindenki ezt írja fel: „előkapja a zsebéből a telefonját, és elkezdi nyomkodni”. Mindezt a saját házasságomból is jól tudom. Én akkoriban nősültem meg, amikor az emberek figyelmét az okoseszközök helyett még a tévé kötötte le. Öt-hat év után tönkrement a tévénk, a feleségemmel pedig úgy döntöttünk, hogy nem ruházunk be egy másikra. Akkor jöttünk rá, mennyi időt vett el tőlünk.A másik veszélyt a közösségi oldalak nézegetésében látom. Vasárnap este jellemzően kiteszi mindenki a boldog családi fotóit, és ha te nem voltál olyan vidám, mint a barátaid a fotókon, úgy érezheted, veled van baj. Attól, hogy azt látjuk, mindenki boldog, bennünk általában boldogtalanság születik, mert a sok tökéletességet sugalló imázs elrontja a viszonyításunkat. 

Térjünk át a másik nagy problémára, a megcsalásra, amivel kapcsolatban egyáltalán nem mented fel a férfiakat. Nem beszélsz vadászösztönről, nem hívod a hűtlenséget bocsánatos bűnnek, az együttélés természetes velejárójának.

Igen, kimondottan egyformán kezelem a két nemet ebben is. Mert mi történik ilyenkor valójában? Általában hiányzik a visszajelzés, az elismerés, az elfogadás, a tisztelet a kapcsolatból, ezért könnyen vonzódunk valakihez, akitől ezt megkapjuk. Nem a szerető személyébe szeretünk bele, hanem abba a képbe, amit visszakapunk tőle magunkról. Ez férfit is, nőt is, egyformán érinthet.

Vagyis a megcsalt fél hibája, ha megcsalják?

Én csak azt mondom, hogy ő is benne lehet, de ez ennél azért összetettebb kérdés. A megcsalás szálai ugyanis gyakran a gyerekkorig nyúlnak vissza. Ha például gyermekként nem kaptunk elég elfogadást, ha nem éreztük, hogy jók vagyunk, hogy szeretve vagyunk, akkor addig, amíg nem néztünk ezzel szembe, és nem engedtük el a múltat, a legjobb társat sem érezzük önmagában elegendőnek a boldogságunkhoz. Sokan ezért sem tudnak leállni a társkeresőkről, vagy arról, hogy rendszeresen flörtöljenek másokkal. Egyfajta folyamatos impulzust ad ez arra, hogy megkapjam: „jó vagyok, kellek másoknak”.

Számít tehát mindkét fél, a szeretőt viszont kihagytad. 

Ugyan nem mentesít senkit, hogy a szerető hogyan vesz részt a folyamatban, mégis látni kell, hogy neki is szerepe van abban, hogy kialakul-e egy háromszöghelyzet. A szeretők közül sokan azzal védekeznek, hogy „de hát, amikor összejöttünk, már rég megromlott a kapcsolat”. Én nem szeretem ezt a fajta önigazolást. Nem tartom etikusnak, mert egy elhidegült kapcsolatba való beleavatkozással igenis teszünk azért, hogy a két ember ne is tudja megoldani a problémáit. Ugyanakkor, annak ellenére, hogy magát a tettet nem kell elfogadni, a szerető személyét sosem minősíteném. Ugyanis a szeretői szerep legtöbbször nem véletlen. Az, aki ebben hosszú távon benne ragad, a szíve mélyén legtöbbször úgy érzi, „ő valószínűleg csak ennyit érdemel meg”.

Mitől függ a megbocsájtás sikere?

A megbocsájtás mindenképp hosszabb gyászfolyamat, amiben az egyik legfontosabb tényező, hogy sikerül-e ezt a kapcsolati oldalról is kezelni. Ha azt érzi a megcsalt fél, hogy őszintén megbánta a másik, amit tett, könnyebben megbocsájthat. Párkapcsolati coachingon a megbocsájtásnak ezt a kapcsolati kérdését feszegetjük különösen.

Sok ember szerint a monogámia hosszú távon nem működőképes.

Szerintem nem a monogámiával van baj, hanem azzal, hogy sok olyan dolgot teszünk egy kapcsolatban, amiről a lelkünk mélyén tudjuk, hogy rossz a másiknak. Ezek előbb-utóbb összegyűlnek, és ilyenkor már senki nem érzi jól magát. Egy jól karbantartott kapcsolatban létezik és működik a monogámia. Tény, hogy ehhez ma meg kell tanulni, hogyan lehet a kapcsolatot folyamatosan működtetni. Én nagyon hiszek abban, hogy tanulható az is, hogyan kell trendinek lenni, szabadnak lenni, önmagunkat megvalósítani, szenvedéllyel élni egy házasságon belül. Saját hobbikkal, barátokkal, saját énidővel. Ezzel szemben legtöbbször két szélsőséget tapasztalok: vagy „annyira házas” valaki, hogy közben elfelejt önmaga lenni, vagy „annyira önmaga”, hogy szakít a monogámiával. Én az is-is-ben hiszek.

És optimista vagy?

Igen. A rendszerváltás előtt többek között azért is éltek az emberek olyan sokáig ugyanabban a házasságban, mert annak volt kultúrája. A rendszerváltás utáni „évtizedekben ez láthatóan megváltozott, részben azért, mert sokkal szabadabb lett a világ, a család, mint érték a háttérbe szorult, és több lehetőségünk nyílt az ismerkedésre. Szerintem most jött el az ideje annak, hogy ne csak azért éljünk házasságban, mert mindenki így él, hanem azért, mert ha jól csináljuk, akkor sokkal többet ki lehet hozni belőle, mint a három óráig, három hónapig, három évig tartó kapcsolatokból. Amiben a másikat bármikor lecserélhetem egy újra, akivel aztán szintén nem köt össze igazán semmi. A házasság és a család reneszánszát éljük, és engem ez, bevallom, nagyon lelkesít.

Címlapfotó: Bellai László

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!