„Hosszú távon mindegyik házasságban az a nagy kérdés: önmagam lehetek-e a másik mellett?”

Számtalan oka van annak, ha egy együttélés krízisbe kerül. Ezek közül az egyik az, amikor valaki évekig az utolsó helyre sorolja a saját igényeit. Dr. Mészáros Ádám szerint egyre gyakoribb, hogy a sokáig eltemetett igények a nőknél egyszer csak nagyot robbannak, a férjek pedig ott állnak, kissé csodálkozva, hogy miért történik mindez velük, hiszen ők voltak eddig az álomcsalád…

2019.01.11 Bakóczy Szilvia

Korábbi beszélgetésünkben említetted, hogy egyre gyakrabban keresnek meg férfiak azzal, hogy megváltozott a feleségük, ők pedig nem értik ennek az okát.

Dr. Mészáros Ádám (párkapcsolati mediátor és coach): Ez tényleg egyre gyakoribb jelenség. A legtöbb férfi ezt hirtelen és drasztikus változásként éli meg, pedig ez mindig egy hosszú folyamat eredménye. Hirtelen elkezd versenyszerűen sportolni a feleség, több munkát vállal, esetleg hivatást vált, rendszeresen eljár a barátaival szórakozni, holott korábban ez nem volt rá jellemző. Hosszasan sorolhatnám a változás megjelenési formáit. Mindez persze egyáltalán nem negatív folyamat, a férfi mégis annak éli meg, hiszen nemcsak a párja, hanem a párkapcsolata is alapvetően megváltozik.

Én is sok ilyen nőt ismerek, megjegyzem, néhány férfit is, de erről majd később. Szerintem nemtől függetlenül rengeteg jelet küldenek az emberek a másiknak, mielőtt „megőrülnek”.

Ezzel egyetértek. A nők is sokszor elkezdenek jelezni, csak ezt nem látja, nem érzi a férfi. Egyedül akkor tudatosul benne, hogy baj van, amikor például elmegy a felesége egy estére, hétvégére, ahonnan teljesen felszabadultan tér haza. Netán csak akkor, amikor a nő közli, hogy el akar válni. Mindehhez egyébként néha kapcsolódik a hűtlenség is, hiszen, ha valaki sokáig nem tudja megélni a párja mellett a nőiességét, akkor érthető, ha nyitottabbá válik olyan férfi irányába, aki folyamatosan bókol neki.

Mit szoktál mondani annak a férjnek, aki bepánikolva felhív, hogy megváltozott a felesége?

Azt, hogy ez így természetes, sőt, ennek örülni kell, hiszen a felesége végre önmaga lehet. A lázadás nagyon fontos állomás ezen a fejlődési úton.

Azok a nők, akiknek a párja elmegy hozzád, és akiknek a többségét megismered a mediáció során, miért fojtják el sokáig az önmegvalósítással kapcsolatos vágyaikat?

A háttérben általában az ideális családi képnek való megfelelési vágy áll, ami az esetek nagy részében egyébként teljesen őszinte törekvés. Ezen belül is az otthonról hozott minta, illetve a társadalmi elvárások dominálnak, amik miatt nagyon sok nő mindent hajlandó feláldozni csak azért, hogy együtt maradjon a család. Félre ne értsd, a baj nem azzal van, ha valakinek nagyon fontos a család, hanem azzal, ha nem tartja ugyanannyira fontosnak a saját kiteljesedését, mint a családban betöltött szerepét. Ha valaki sokáig szembemegy a saját igényeivel, előbb-utóbb megharagszik a férjére, ami persze részben a saját maga iránti harag kivetítése.

Segíthet egy-egy ilyen helyzetben a mediáció?

Ilyenkor még nem tudunk mediálni. A tapasztalatom az, hogy egy ilyen krízisben lévő ember minden ízében tiltakozik az ellen, hogy dolgoznia kelljen a házasságán. Ebben a lelkiállapotban ugyanis ő nem akar megfelelni senkinek, amit szerintem meg lehet érteni. Először őt kell segíteni kiteljesedni. Ezt persze könnyű mondani, de ha nem azt szokta meg valaki, hogy a párja mindennap elmegy például sportolni, vagy késő estig belefeledkezik az új munkájába, hobbijába, ezt egyáltalán nem könnyű mosolyogva tudomásul venni. Nagyon szeretném megtanítani a férjeknek, hogy ne várjanak tizenöt évig arra, hogy észrevegyék a feleségük igényeit, helyette a házasság legelejétől legyen számukra teljesen természetes, hogy az önmegvalósítás a párjuk számára ugyanúgy nem ér véget azzal, hogy összeházasodnak, mint az ő esetükben. Ha üzenhetnék valamit a férfiaknak, az biztosan valami ilyesmi lenne: legalább havonta egyszer kérdezzék meg a feleségüket, biztos, hogy azt az életet éli, amiről korábban álmodott?

Ez nem csak a férfiak felelőssége, ne tekintsük a nőket gyerekeknek.

Egyetértek, de ne felejtsd el, hogy most azokról a nőkről beszélünk, akik az otthonról hozott egyenlőtlenséget sugárzó minta miatt, valamint a társadalom kimondott, ki nem mondott elvárásai miatt hajlamosak arra, hogy jó ideig a háttérbe szorítsák saját magukat.

Ez a helyzet fordítva is elképzelhető. A férj is érezheti úgy, hogy eddig mindent a családjának és a munkájának rendelt alá, és szép lassan eltelik az élete anélkül, hogy igazán élt volna.

Természetesen. De a napi gyakorlatomban azt látom, hogy a két nem közül talán még mindig a nők hajlamosabbak arra, hogy a saját vágyaikat a háttérbe szorítsák.

Térjünk vissza a megoldásra, azt mondtad, először a válságba jutott félnek kell segíteni az önmegvalósításban.

Igen, maga a lázadás ugyanis még csak az első lépés. Mert nem elég tudni, hogy miből és kiből van elegem, ki nem akarok lenni, tudnom kell, hogy kivé akarok válni. Ez már a második lépés. Meg kell keresnem és meg kell élnem a saját értékeimet, igényeimet. A folyamatnak ebben a fázisában még nem lehet együtt dolgozni a két emberrel, hiszen nem látjuk, hogy kik azok valójában, akiket össze kell hangolni. Ők sem látják még saját magukat. Közös munka akkor jöhet, ha – harmadik lépésként – a megtalált célokkal és értékekkel a nő visszamegy és felvállalja magát. Ilyenkor tudjuk megnézni, hogy új alapokra helyezve a kapcsolatot, működhet-e, immár két szabad ember közös életeként. Ez a fejlődési út láthatóan tehát egy hosszabb folyamat, és ilyenkor sokat segíthet egy jó egyéni terápia.

Függetlenül attól, hogy férfiról vagy nőről beszélünk, az egyéni terápiák után milyen esetben van még visszaút a másikhoz?

Amennyiben például a terapeuta rendszerben kezeli a problémát, és a kiteljesedés mellett a házasság és család megtartásában is támogatja a kliensét. A nagy kérdés az, hogy ha a nő végigjárja mindezt, rugalmas-e annyira a férfi, hogy tud alkalmazkodni a változáshoz. Ő sem ússza meg tehát az önismereti utat.

Hányan képesek erre?

Kevesen. Amíg valaki nem érti meg igazán, hogy mi történt a másikkal, addig csak csalódottsággal vagy haraggal tud viszonyulni hozzá. Ilyenkor egyébként az érződik a férfiakon, hogy az lenne az igényük, hogy változtassam vissza a feleségüket.

Csak, hogy tiszta legyen. Nagyvárosi, jó hátterű, iskolázott emberekből beszélünk.

Legtöbbször igen. De nem ez igazán a lényeg. Hanem az, amiről ez az élethelyzet szól. Hosszú távon szerintem minden házasságban az az igazi kérdés, hogy van-e szabadság a szeretet mellett és van-e szeretet a szabadság mellett. Ezt ki-ki felteheti magának attól függően, hogy miből van éppen kevesebb. Mert azért lássuk be, a társadalmi kultúra és a barátok is legtöbbször azt sugallják, lázadj fel, légy önmagad. Ezzel én maximálisan egyet is értek. De ha közben elveszítjük az összetartozást, akkor egy másik szenvedést csináltunk magunknak és mindenkinek a családunkban.

Ez persze, felvet egy sor másik kérdést, azt például, hogy mit értünk szabadság alatt, hiszen ezt nagyon sokféleképpen lehet értelmezni. Akár úgy is, mint poliamoria.

Valóban, de ez már egy másik, hosszú és bonyolult téma.

 

Címlapfotó forrása: Bellai László

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!