Új partnerek helyett a kötődési problémák okát kellene keresni

Egyes elméletek szerint az ember alapvetően nem monogám, hanem poliamor-természetű. Vagyis legalább annyira vágyik a változatosságra, a szerelem újraélésére mással, mint magára a biztonságra. Nyilvánvalóan nem vagyunk egyformák, de vajon lehet-e generalizálni ezt a kérdést, és kimondani, hogy a legtöbb ember számára a monogámia nem más, mint szenvedés, a vágyak elfojtása? Dr. Mészáros Ádámot mediátort, párkapcsolati coach-ot kérdeztük erről.

2019.03.07 Bakóczy Szilvia

Párterápiával, szexuálpszichológiával foglalkozó szakemberek között is vannak, akik szerint az ember alapvetően poliamor-természetű. Szerintük a monogámia hosszú távon inkább erőlködés, mint harmónia, ezért sokan inkább a sorozatos monogámia csapdájába esnek, vagyis néhány évente partnert váltanak, akihez aztán ismét csak ideig-óráig hűségesek. Mit gondolsz minderről?

Dr. Mészáros Ádám (párkapcsolati coach): Azt hiszem, értem, hogy miért mondhatják ezt a kollégák, de nem értek ezzel egyet. A jóléti társadalmakban nagyon sok mindenről nem kell gondoskodnunk. Igaz ugyan, hogy sokat dolgozunk, de összehasonlítva a régebbi korok megpróbáltatásaival, hosszú ideje nem kell már éjjel-nappal küzdenünk a létfenntartásért. Mindez viszonylag sok szabadsággal jár, amivel meg kell tanulnunk jól gazdálkodni. Mindemellett látok egy elég nagy céltalanságot is az emberekben. Rengetegen keresik azt, hogy mi teheti őket boldoggá amellett, hogy jó munkájuk van, és harmonikus családi életet élnek. Tudjuk azt is, hogy a hódítás dopamint termel, egyszerűen boldoggá tesz minket a hódítás, csábítás érzése. Ezek a hatások, tények ugyanúgy befolyásolhatják, hogy belevágjunk egy új kapcsolatba, mint maga a poliamor-beállítottság. Nagyon könnyű összekeverni ezeket. Azok, akik nem tudják a saját párjukat meghódítani, illetve, akik elhidegültek a partnerüktől, szintén gyakran keresnek új kapcsolatokat. Pedig az, hogy megújuljunk a párkapcsolatunkban, egyáltalán nem bonyolult képesség.

 

Tehát te ezt könnyűnek érzed?

Én igen, pedig már tizenöt éve együtt vagyok a feleségemmel. De ez részben hozzáállás, részben személyiség kérdése, és sokat számít az is, hogy mit látott az ember otthon. Mi ez utóbbiban is nagyon szerencsések vagyunk.

 

Mit értesz azon, hogy a hűség részben személyiség kérdése?

A sorozatos hűtlenség egyik gyakori oka az alacsony önértékelésben keresendő, legalábbis én nagyon sok ilyen esettel találkozom. Az ilyen embereknek nagyon fontos, hogy új és új dicsőségeket zsebeljenek be.

 

Ehhez képest a poliamória?

A poliamória, vagyis annak az vágya, hogy egyszerre több emberhez is kötődhessek, mindig is létezett. Fontos, hogy kimondjuk, vannak emberek, akik így működnek, ők ezt be is ismerik. Azzal viszont nem értek egyet, hogy ezt generalizáljuk, és ragaszkodjunk ahhoz, hogy az emberi természet alapvetően poliamor, vagyis nem tudunk életünk végéig ugyanahhoz az emberhez őszintén és boldogan kötődni testileg-lelkileg. Te is és én is ismerek jó néhány embert, aki erre rácáfol, és most nem feltétlenül a nagyszüleink generációjára gondolok. A másik ok, amiért én ezt a bonyolult kérdést nem szívesen egyszerűsítem le, inkább terápiás jellegű. Sok embernek komoly gondja van a kötődéssel, az ő esetükben valószínűleg az lenne a jó, hogy ha vissza tudnának nyúlni ennek a problémának a gyökeréhez, ahelyett, hogy folyamatosan új és új partnerek szerelmét keresnék. Ezzel természetesen a legkevésbé sem azt akarom mondani, hogy elítélem azokat, akik nem erednek a monogámiára való képtelenségük nyomába. Ha ők így boldogok, akkor miért változtatnának bármit az életükön? Ugyanakkor, ha van mellettük egy monogám férj vagy feleség, netán vannak gyerekeik is, a dolog már szerintem jóval bonyolultabb a saját boldogságuk hangoztatásánál. A gyerekekkel kapcsolatban, be kell vallanom, én meglehetősen konzervatív vagyok.

 

Szerintem sokan nehezen választják külön a hűtlenséget a poliamóriától.

Szerintem is összekeveredhet ez a két fogalom. Nem mindig arról van szó, hogy elementáris erejű vonzalmat, szerelmet érzek az új partner iránt, úgy, hogy a régit sem szeretném elveszíteni. Elképzelhető, hogy pusztán a saját kapcsolatomat unom egy ideje kissé. Nagyon jó lenne, ha a fiatalokat rendszeresen edukálnák párkapcsolati témában. Borzasztóan fontos tisztában lenni azzal, hogyan viszonyulunk a szerelemhez, hűséghez.

 

A hűségnek is sokféle értelmezése van.

Természetesen. Magam is ismerek olyan házaspárokat, akik kitágítják ennek a hagyományos értelmezését. Ugyanakkor sokan a hosszú, hűségben együtt töltött évekre fogják a monogámia nehézségeit. Pedig az idő szerintem nemcsak azért játszhat szerepet, mert sok év telt el ugyanabban a kapcsolatban, hanem azért is, mert esetleg összegyűlt egy csomó sérelem, sértés, ami miatt már nem érzem jól magam benne. 

Nem érzem jó embernek magam, nem tetszik, amit a tükörben látok minden reggel. Egy ponton túl ez nem elviselhető, inkább a tiszta lapot választom, az újrakezdés lehetőségét egy másik ember mellett. Az érzést, hogy mellette én is új ember lehetek.

 Dr. Mészáros Ádám

Nagyon sokan leegyszerűsítik ezt az egész hűség-kérdést arra, hogy egy férfi pusztán azért, mert férfinek született, sokkal nehezebb áll ellen a kísértésnek, mint egy nő.

Így van, pedig az emberekben egyrészt nem egyforma a vágy, hogy pozitív visszajelzéseket kapjanak, másrészt nyilvánvalóan a nőknek is ugyanolyan fontos lehet a változatosság, a bókok. Engem inkább az zavar, hogy sokan a szabadsággal azonosítják a poliamóriát. Szerintem nem az az igazi szabadság, ha megélem a poliamoritásomat, hanem az, ha megnézem, honnan jön, mi okozza, lehet-e dolgozni azon, hogy a monogám élet is száz százalékig boldogságot adjon. Tény, hogy ez az út nehezebb.

 

Címlapfotó forrása: Bellai László

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!