Egyedülálló szülőség: „Nők is, férfiak is kiválóan tudják a válás során egymást bántani!”

Egyedülálló szülőnek lenni bizonyos szempontból még mindig egyfajta megbélyegzést jelent. Ez ellen küzd többek között az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány, melynek tavaly nyílt meg új budapesti központja. Hogyan változott a hazai diskurzus ezen a téren? Más nehézségekkel küzdenek vajon a férfiak, mint a nők? Milyen játszmákba bonyolódnak a korábbi partnerek? Nagy Annával, az alapítvány elnökével beszélgettem.

2019.09.02 Bakóczy Szilvia

https://hogyanmondjamelneked.hu/valas/Annával az alapítvány új, budapesti központjában találkozunk. Az Üllői úti földszintes, tágas közösségi tér pici, színes fotelekkel és egy presszóval hívogat minden szülőt és gyereket. Utóbbi Anna szerint folyamatos nyüzsgést jelent. A hangulatot az sem rontja el, hogy az augusztusi hőség bizony ide is betolakodik.

 

Néhány egyházi kezdeményezést leszámítva nem sok szervezet foglalkozik itthon egyedülálló szülők megsegítésével. Neked mi adta 2005-ben az ötletet?

Nagy Anna (alapító, az alapítvány kuratóriumának elnöke): Akkoriban maradtam kettesben a kisfiammal. Egyedül éreztem magam, segítségre lett volna szükségem. Legjobban talán az emberi hang hiányzott, pedig én még szerencsés helyzetben voltam, mert mellettem álltak a szüleim. Tele voltam kérdésekkel, de ahogy körülnéztem az interneten, nem láttam egyetlen olyan szervezetet sem, ami kifejezetten az egyedülálló szülőket támogatta volna.

Mire volt eleinte a szülőknek a legnagyobb szükségük?

Legtöbben jogi tanácsokért jöttek, de sok szülőnek volt szüksége adományokra, illetve arra, hogy nyáron legyen egy napközis tábor, ahova nyugodt szívvel beadhatja a gyerekeit. Sokan pedig egyszerűen csak beszélgetni akartak valakivel. Mindez egyébként a mai napig így van. Ami egy nagyon jó és viszonylag új tendencia, hogy egyre többen jönnek azért, hogy másoknak segítsenek.

Mi a tevékenységeitek közül a prioritás?

Határozottan a gyerekfelügyelet. Ez minden egyszülős családban probléma, különösen a sérült gyereket nevelő családoknál. Nálunk itt hagyhatják néhány órára a gyerekeiket, sőt, olykor hosszabb felügyeletet is vállalunk.

Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány 2005-ben jött létre. 

Legfőbb céljai információátadás, tapasztalatcsere, az egyedülálló szülők munkahelyi és társadalmi esélyegyenlőségének megteremtése, társadalmi párbeszéd elősegítése, közösségépítés, tematikus csoportok szervezése (válás, várandósság, stb.). A budapesti központ mellett számos vidéki városban működik, klub jelleggel. (Pécs, Szekszárd, Kecskemét, Szombathely, Eger, Tolna, illetve Csíkszereda és Székelyudvarhely.)

Augusztus vége van, jól sejtem, hogy az utóbbi hónapok elsősorban a táborozásról szóltak?

Igen. Sokféle tábort szerveztünk, köztük olyanokat is, ahova szülők is eljöhettek. Szerencsére sikerült bekerülnünk az Erzsébet programba, így a családoknak igazán csak egy jelképes összeget kellett fizetniük.

Hogyan változott az egyedülálló szülőkről szóló hazai diskurzus az elmúlt évtizedben?

2005-ben, a megalakulásunkkor ez a téma szinte még egyáltalán nem volt itthon napirenden. Ma már jobb a helyzet, mi magunk is folyamatosan azon dolgozunk, hogy hallassuk az egyedülálló szülők hangját. Ettől függetlenül még mindig egyfajta megbélyegzést jelent egyedülálló apának vagy anyának lenni. A tapasztalatom az, hogy – részben ezért – sokan kifejezetten szégyellik, hogy ilyen helyzetbe kerültek. Szerencsés helyzetben ez átmeneti rossz érzés, és az érintettek fel tudnak állni.

Ehhez hozzátartozik a társkeresés problémája is. Terveztek a jövőben ilyen jellegű programokat?

Igen. Az igényeket elnézve, hamarosan el kell indítanunk egy online társkereső szolgáltatást, szervezett programokkal.

Nehezített pályának tűnik, mert ha jól sejtem, a hozzátok forduló érintettek túlnyomó többsége nő.

Ez így van, de terveink szerint nemcsak azok regisztrálhatnának, akik már jártak nálunk, a társadalomban pedig rengeteg az egyedülálló férfi is.

Mi lehet a közös azokban, akik viszonylag könnyen találnak új párt?

Talán a gondolkodásmód. Egy bizonyos kor fölött már számítani kell arra, hogy a másiknak is van gyereke, ez tehát nem is kérdés. Általában nem is ez szokott gondot okozni, hanem az ezzel kapcsolatos elvárások. Sokan azt remélik, hogy minden a régi lesz, hogy visszarendeződik majd minden, lesz egy új apja, anyja a gyereknek, és amikor kiderül, hogy ez nincs így, csalódnak. Netán feladják a párkeresést.

  12 kép

Forrás: Nagy Anna

Nagy Anna, az Egyszülős Szülők Klubja Alapítvány elnöke. 

Valamikor ez az apja helyett apja, anyja helyett anyja helyzet nem kikerülhető. Amikor például valaki teljesen egyedül marad egy pici gyerekkel.

Persze, és ilyenkor valóban bele kell ebbe állni. De sokszor megmarad a másik szülő, ideális esetben rendszeresen látja ő is a gyereket, ilyenkor az a reális elvárás, hogy olyan társat találjunk, aki elfogadja ezt a helyzetet, és baráti viszonyt alakít ki a gyerekünkkel. Illúzió azt várni, hogy ugyanúgy szereti majd a mi gyerekünket, mit a saját, vérszerinti gyerekét.

Én úgy képzelem, hogy az egyedülálló apák hasonló nehézségekkel küzdenek, mint az egyedülálló nők, te hogy látod ezt?

Hasonlóan. A válás ugyanolyan veszteség mindkét félnek, és a gyakorlati nehézségek terén sincs sok különbség. A férfiak felé talán támogatóbb a társadalom, több gondoskodással fordul a közvetlen környezet egy egyedül maradt apa felé, mint egy nő felé. Ami a kérdés pszichés részét illeti, még mindig igaz, hogy a nők könnyebben beszélnek a problémáikról egymással, mint a férfiak. A társkeresés viszont talán a férfiaknak egyszerűbb.

A legtöbb válásban sok a vitás kérdés. Gyakran hosszas játszmákba bonyolódnak a korábbi partnerek. Ebben van különbség a két nem között?

Nem igazán. Férfiak is, nők is „kitűnően” tudják egymást bántani. Legfeljebb az eszközök mások. Ez talán a válások legszomorúbb része. A nők egyébként általában a láthatással igyekeznek sakkban tartani a párjukat, a férfiak pedig a gyerektartással. Mindkettő áldatlan állapotot eredményez.

Nekem erről nagyon markáns véleményem van. Szerintem azok a szülők, akik hosszú távon háborúznak egymással, akik mindenáron igyekeznek kicsinálni egymást, nem szeretik a gyereküket igazán. Hiszen képtelenség, hogy mindebből a gyerek semmit nem vesz észre, ez pedig iszonyatos romboló erővel hat a felnőttekbe, kapcsolatokba vetett bizalmára.

Ebben sok igazság van, annak ellenére, hogy ezek a szülők ezt nem így élik meg. Gyakran előfordul, hogy egy apa, aki szándékosan nem fizet gyerektartást, rendszeresen elviszi a gyerekét, törődik vele, gondoskodik róla. Szeretné viszont megnehezíteni a volt felesége életét. Az ő fejében a két dolognak nincs egymáshoz köze. Hasonló példát tudnék mondani a nőkről. Sokan akadályozzák a láthatást, annak ellenére, hogy tudják, a másik ugyanolyan jó szülő, mint ők. A probléma mindkét esetben ugyanaz, nem teszik fel a kérdést: jó mindez, amit csinálok a gyerekemnek? Ahhoz, hogy ezt feltegyék, és őszintén válaszoljanak, nagy fokű alázat és önzetlenség kell, nem is egymás felé, hanem a gyerek felé. Erre pedig sokan nem képesek. Ahogy az önkontrollra sem.

Sokan a gyerekük nevében sérelmezik a másik szülő viselkedését.

Igen. Mondok egy tipikus példát. Megismer az egyik fél valakit, és felrúgja a házasságát. A korábbi partnert pedig úgy érzi, a gyereket is megcsalták, nemcsak őt, pedig ez nincs így. Egy gyerek nevében nem haragudhatunk a volt házastársunkra. Majd a gyerek eldönti később, hogy ő akar-e haragudni, és ha igen, miért.

Az új partner érkezése az elválás legfájdalmasabb része.

Ez attól függ, mikor érkezik. Ha ez az oka magának a válásnak, azt nagyon nehéz feldolgozni, a gyerekek számára is. Hiszen ez által tudatosul bennünk, hogy nincs visszaút. Ez akkor is így van, ha valaki özvegyen marad, és így talál párt magának. A gyerekek ilyenkor úgy érezhetik, hogy az őket nevelő szülő hűtlen lett a volt párjához.

Gondolom, ahány szülő, annyi történet és élethelyzet, mégis, mi az, ami téged a legjobban megindít ezekben a történetekben?

Minden történetben van valami megindító. Például amikor egy nő már a várandóssága idején egyedül marad a gyerekével, és bár nem feltétlenül könnyen hozza meg ezt a döntést, a végén vállalja, hogy megszüli és felneveli. Majd képes elfogadni a segítséget, és felállni, boldogulni, boldognak érezni magát.

2018-ban nyílt meg az új központ, milyen az első év mérlege?

Több mint 70 programot szerveztünk több mint 4500 családdal. Kimagaslóan sikeresnek tartom továbbra is például a jogi segítséget, vagy a közösségeket építő programokat. De nehéz rangsorolni, hiszen  mindenki azt érzi a legjobbnak, ahol segítséget kapott a talpraálláshoz, a továbblépéshez. Mindehhez folyamatosan nagyon nyitottnak, rugalmasnak és érzékenynek kell lennünk, hiszen a hozzánk forduló szülők igényeitől függ, hogy milyen új szolgáltatásokkal jelentkezünk majd a jövőben.

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!