Egyértelmű volt, hogy nem szeretnék „kéthétvégi” apuka lenni

Boldizsár hat és fél éves, iskola-előkészítőbe jár. Szülei nemrég elváltak, és sikerült együttműködő, jó viszonyt megtartaniuk, kialakítva egy olyan láthatást, hogy apával és anyával is kiegyensúlyozott, jó kapcsolatban maradhasson. Ezt az „egy hét itt - egy hét ott” rendszert épp kezdte mindenki megszokni, amikor jött a karantén. Boldizsár apukáját arról kérdeztük, hogyan módosította az életet a kényszerű bezártság – könnyebb vagy nehezebb lett minden?

2020.06.30 Mihalicz Csilla

Sokat szidják az „egy hét itt, egy hét ott” rendszert amiatt, hogy a gyerek sehol sincs igazán otthon. Nálatok bevált?

Igen, de elismerem, hogy ez családfüggő. Nálunk egyértelmű volt, hogy így szeretnénk csinálni, mivel kötődtem a gyerekhez, és nem akartam „kéthétvégi” apuka lenni. Szerintem nem ideális apa-fia kapcsolat, hogy mondjuk kéthetente elvihetem horgászni a gyereket. Pedig egy ügyvéd éppen erről szeretett volna meggyőzni válásom előtt, hogy "higgyem el, hogy az apáknak ez a jó". Azonnal felálltam az asztalától. Ott szerettem volna lenni akkor is, amikor kiesik a foga a fiamnak, illetve átlagos hétköznapi estéken, amikor fél egyedül elaludni. A másik oldalon pedig a volt feleségemnek is fontos volt, hogy tudjon az új életére, munkájára is koncentrálni, ne mindig ő legyen a gyerekkel. Ezen túl azt találtuk ki, hogy az egy heteket egy-egy napra megszakítjuk, hogy mindkettőnknek legyen arra lehetősége, hogy a hét egyik napján elmehessen a szokásos tánc vagy éppen jógaórájára, elintézhesse a halaszthatatlan teendőit, azon a héten is, amikor egyébként nála van a gyerek.

Azt szokták mondani, hogy a gyerekek általában megnyugszanak abban, ami a szülőknek is megnyugvást hoz, és kölcsönös elégedettség tud kialakulni. Ez bekövetkezett?

Igen, és mivel az első pillanattól tök természetes volt ez a beosztás, segítőkészen tudunk reagálni arra is, amikor a másiknak segítségre van szüksége. Ezzel együtt is voltak és vannak nehéz helyzetek, például amikor exfeleségemnek el kellett utaznia külföldre tíz napra, az először megviselte Boldizsárt, de másodszor már könnyebben ment. Rá kellett jönnöm, hogy attól is függ, hogyan bírja ezeket a helyzeteket, hogy én mennyire tudok a helyzet magaslatán állni és odafigyelni rá. Ha egy neki kihívást jelentő helyzetben tudom játékosan kezelni a nehézségeket, akkor átlendülünk ezeken, míg ha én is elfáradok mondjuk egy ilyen tíz napban, akkor rosszul reagál.

Hogyan lehetett elmagyarázni, hogy miért kell otthon maradni mindenkinek, úgy, hogy értse is, de ne féljen?

Nem félt szinte egy pillanatig sem. Valószínűleg azért, mert mi sem igazán féltünk. Persze az első időben volt olyan, hogy szinte hipochonder módon láttuk magunkon a Covid19-tüneteket, a volt feleségem is, meg én is, de aztán ezen gyorsan túlestünk. Boldizsár nem csak hogy nem félt, de az első pillanattól nagyon jól érezte magát. Örült, hogy végre itthon lehet, és mi is vele vagyunk – persze váltásban – egész nap. Mivel mi is attól tartottunk, hogy majd félelmek jönnek ki rajta, maximális energiákat toltunk bele az együttlétbe, ettől aztán elkezdte nagyon élvezni a helyzetet. Még közös grillezős partit is csináltunk, áthívtam a volt feleségemet is, ami korábban nem volt jellemző. Elkezdtük akkor azt érezni, hogy szociálisan már nem vagyunk neki elegendőek. Nemrég kérdeztem, mi volt neki rossz mostanában, és azt mondta, az, hogy nem tudott kimenni és annyit szaladgálni, amennyit szeretett volna. Ebből látszik, hogy az energiaszintje fenntartásához mennyire szüksége van arra, hogy más gyerekekkel együtt tomboljon – amire én csak korlátozottan voltam képes a karantén alatt.

Nyilván azt a rengeteg impulzust és interakciót, amit egy gyerekközösség jelent nem tud egy szülő sem pótolni, de azért visszajött a felszabadult gyerekkorod most neked is a nagy igyekezetben?

Utólag visszatekintve örültem, hogy a karantén idején kevesebb impulzus volt a gyerek életében, mert korábban sosem tudtuk szétválasztani, hogy a gyerek lelki problémáiból mi az, ami a válásunkból ered, és mi az ovis helyzetből. Nagy dilemma volt például, hogy engedjük-e iskolába, vagy visszatartsuk, mert épp akkoriban váltunk. Végül visszatartottuk. Viszont az iskola-előkészítőben új környezetbe került, új gyerekek közé, és sosem láttuk pontosan, hogy mitől zaklatott. Voltak időnként dühkitörései is, és örültem neki, hogy most volt két olyan hónap, amikor ezek szinte a nullára csökkentek. Nem azt akarom mondani, hogy ezeket az ovi okozta, inkább azt, hogy több energiám volt erre ránézni. Végül nagyon megnyugtató megoldása lett ennek is, méghozzá a kedvenc meséjéhez kapcsolódóan. Az Így neveld a sárkányodat című mesefilm egy Hablaty nevű viking srácról szól, aki megszelídít egy sárkányt. A mesefilm második részében ez a sárkány egy másikkal harcol, és ez a „nagy alfa sárkány” hipnotizálja őt, és közben megöli Hablaty édesapját. Valami véletlen inspiráció folytán elkezdtünk arról beszélgetni Boldizsárral a film kapcsán, hogy a dühkitörés is olyan valami, ami hipnotizálja az embereket, átkerül ő is vagy akár én is egy másik tudatállapotba, és olyasmit csinálunk, amit utólag megbánunk. Ahogy a mesében is a sárkány végül legyőzi a nagy sárkány hipnotizáló erejét, annak nincs többé rajta hatalma – intézzük el, hogy őt se lehessen hipnotizálni. Valamiért elkezdett neki működni ez a hasonlat és egy ideje szinte teljesen elmúltak a dühkitörések. Kíváncsi leszek, hogy ez így marad-e, ha visszamegy az oviba. A másik nagy változás az esti elalvás rendjében történt: hat és fél éves koráig csak úgy aludt el, ha bent maradtunk vele, akár 1-2 óra hosszáig is. Ha megpróbáltunk kilopakodni, és meghallotta, visszahívott minket. Ez is elmúlt most. Elmondjuk az esti mesét, kicsit simogatjuk a nyakát, aztán puszi, és elbúcsúzunk, ő pedig hagyja, hogy kimenjünk.

Összességében pozitív vagy negatív a karantén-mérleg?

Szinte csak jókat tudok mondani. Nagy nyereség például, hogy visszaköszöntek a felmenőim azokban a dolgokban, amelyeket most csinálok. Az egyik nagypapám pék volt – most én is elkezdtem kenyeret sütni. Az egyik nagymamám gyógynövényeket gyűjtött – mi is kimentünk a gyerekkel gyógynövényeket szedni. A másik nagymamám kertészkedett - én is megműveltem idén a kertet. Korábban az ilyen munkák hidegen hagytak, most viszont átbillent bennem valami, és sokakhoz hasonlóan nekem is jött az inspiráció. A családi, ismerősi dinamikában volt egy ellenkező irányú változás is: nagyobb távolságot tudtam tartani olyan kapcsolatokban, amelyek már terhemre voltak.

Te mindig is élénk társadalmi életet éltél. Nem kínlódtál amiatt, hogy erre most nem volt lehetőség?

Eleinte igen. Inkább az a felismerés született meg bennem, hogy néha a jövés-menés inkább pótcselekvés volt. Illetve az is fontos, hogy a volt feleségemmel közösen leélt tizenöt évünk alatt fokozatosan meglazultak, illetve leépültek a kapcsolataim. Ez nem feltétlenül jó, de így történt. Ezek nem álltak helyre egyik napról a másikra a válás után, és - most már látom – nem egyszer csak azért mentem el itthonról, hogy ne legyek egyedül.

Kérdés, hogy ezek a felismerések mennyire tartósak?

Érdekes, hogy általában a másik fél is érzi, hogy valami változás van – többekkel is kiegyensúlyozottabb lett a kapcsolatom. Pár éve el sem tudtam volna képzelni, hogy ezt csinálom, de a meditáció például nagy segítségemre volt abban is, hogy nyugodt maradjak a karantén idején, illetve általában az önismeretben tisztított. A jóga is rendszert vitt az életembe.

Vajon ezek olyan gyökeres változások, amelyeket nem fog visszarendezni az élet?

Nem tudom. Ahhoz, hogy az emberek változtassanak a mindennapi rutinjaikon, viszonylag nagy pofont kell kapniuk. Nekem a válás ilyen volt. A koronavírus járvány ehhez képest meg sem kottyant. Lehet, hogy nekem még kéne egy kis „karanténidő”.

Nem csodálkoztál el, mennyi mindenről derült ki menetközben, hogy nincs is rá szükség?

Dehogynem, ez döbbenetes. Összehasonlítottam például, hogy korábban mennyit költöttem kávézókban, éttermekben, ahová beültem dolgozni és most mennyit költök. Rengeteg pénzt spóroltam meg. Valójában ezekben a helyzetekben is csak azt fizettem meg, hogy ne itthon legyek egyedül. A karantén elején vettem egy nagy mélyhűtőt, telepakoltam, és azóta abból főzök mindennap.

Gondolom, nehéz lehetett egy óvodás gyerek mellett dolgozni. Sok energiát vitt el, hogy ne egész nap a képernyőt bámulja, amikor nem éppen vele foglalkozol?

Még az elején írtunk egy negyven-ötven elemből álló listát, hogy mi mindent tud csinálni az idő alatt, míg én dolgozom. Ezek közt természetesen a mesenézés kimagaslóan a legvonzóbb program volt számára. Ha választhatna, akkor csak azt csinálná, amikor én el vagyok foglalva. Szóval folyton emlékeztetnem kellett arra, hogy mennyi egyéb dolog is van a listán.

Hallottál, olvastál jó ötleteket?

Azt sokan tanácsolták, hogy vigyünk rendszert az életbe. Hát nekem sajnos ez nem sikerült maradéktalanul, de sok mindenben tudatosabb lettem. Például a rendrakásban, ahol Boldizsár is elkezdett segíteni. Még egy évvel a költözés után is voltak holmijaim dobozokban – most ezeket is fölszámoltam. Vettem szőnyegeket, hogy még otthonosabbá tegyük a lakást.

Voltak online foglalkozások neki is?

Igen, például kiválasztottak egy távoli országot egy kontinensről és az volt a feladat, hogy mutassák be a barátaiknak videóban.

Pici gyerekek hogyan tudnak ilyen feladatot megoldani?

Minden családban sokat segítettek a szülők. Ezek a feladatok segítettek abban, hogy tartalmasabban töltsük otthon az időt. Mivel az óvónőktől jöttek ezek a feladatok, tudta, hogy ezeket most meg kell csinálni. Amikor én találtam ki valamit, akkor azért győzködni kellett, hogy ne mesét nézzünk. Számomra kellemes meglepetés volt, hogy ezek a gyerekek mennyire magabiztosan állnak ki a mobiltelefon kamerája elé.

Címlapkép: istock / ConceptCafe