Hegedűszó az adventi forgatagban...

2018.12.22 Mihalicz Csilla

Amikor az asszony kiszállt a metróból az Újbuda-megállónál, úgy érezte, itt lenne jó maradni, lenn a mélyben, ennél lejjebb már nincs is. Ahogy a meredek mozgólépcsősort meglátta, elgyengült, mintha a saját lábán kellene megmásznia.

Napok óta nem tudott aludni. Este még csak-csak elájult a fáradságtól, de hajnalban beindultak a fogaskerekek, és egyre csak őröltek. Míg a gyerekeket útnak eresztette, volt egy kis enyhülés: koncentrálni kellett, hogy minden belekerüljön a szendvicsbe. „Anya tegnap nem tettél vajat a zsömlémbe!” - figyelmeztette a lánya valamelyik nap is. Ilyenkor úgy érezte, teljes képtelenség, hogy ő még a gimnazista gyerekeinek szendvicseket gyárt reggelente.

A munkába indulás egyre nehezebb volt. Nem időre ment, ezért lehetett húzni a készülődést. Például a felöltözéssel: egyik ruhát a másik után dobálta le magáról. Utálta a hasára nőtt hurkákat, minden nadrág szorította, a szoknyához viszont nem volt cipője – újabban mindenben fájt a lába. Az egész jobb oldala fájt. Talán, hogy ellensúlyozza a szívét, ami meg a baloldalon sajgott. „A szív az nem tud fájni, lányom!” - mondta mindig az anyja. Hát dehogynem tud! Az tud csak igazán!

A munkahelyére nem kellett bejárnia - éppenséggel lehetett is, de egy ideje nem nagyon kapott feladatot. Úgy érezte, kiszorulóban van, sajnálkozva összesúgnak a háta mögött, mint mikor az előkelő családban megjelenik a szegény rokon. Évek óta otthonról dolgozott, de egy ideje a négy fal között sokkal hangosabb volt a zakatolás, ki kellett mennie. Remélte, az adventi városi forgatag jót fog tenni, talán valami célt talál ez a benne toporgó várakozás.

Ahogy föllépett a mozgólépcsőre az Újbuda-megállónál, az utolsó métereken már hallotta a hegedűszót. Majdnem elbotlott, ahogy lelépett a mozgólépcsőről, olyan erős fájdalommal töltötte el ez a zene, ahogy föl-alá bukdácsolt mélység és magasság között. A föltoluló könnyek elborították a szemét, meg kellett állnia egy oszlop mellett. Vállal nekidőlt, és igyekezett minél kisebb felületét mutatni a külvilágnak. „Normális vagyok én, hogy itt bőgök?!” - gondolta.

Egy fiatal nő játszott, csukott szemmel, teljesen eggyé válva a hangszerrel, mintha egy aszimmetrikus fa hajladozott volna az aluljáróban. Az asszony elhatározta, ha vége lesz, megkérdezi tőle, mit játszott. De csak nem mehet így oda, kisírt szemekkel, vonagló szájjal…! Beírta a kérdést a telefonjába: „Mi volt ez a zene?” De nem mozdult, mert a muzsika csak áradt és bukdácsolt, csak szorongatta a szívét és a torkát…

Nem járt arrafelé sok ember abban a napszakban. Egyszer csak a felszínre dobott a mozgólépcső egy nagymamát, négyévesforma kisfiúval, aki, mint Róbert Gida Micimackót, úgy vonszolta magával a zöld, hosszú fülű nyulát. A gyerek megállt a hegedűs előtt, és földbe gyökerezett a lába. A nyuszi lába is földet ért, csak a nagymama poroszkált tovább. Aztán vissza kellett mennie a fiúért, mert az nem mozdult: nézte a hajladozó hegedűst, mintha kővé varázsolták volna a hangok. A muzsikáló lány észre sem vette. A nagymama szelíden elkezdte vonszolni a gyereket a túloldali kijárat felé. Az hagyta ugyan magát, de szemét továbbra sem vette le a hegedűsről, és egyszer csak megint megállt. A nagymama kicsit várakozott, aztán megint visszament a gyerekért. Hosszú percek teltek el így, mire elérték a szemközti lépcsősort. De a gyerek még onnan is visszafordult. Fölülről érte a fény, és glóriába foglalta, mint egy kis herceget.

Le kellene fényképezni, jutott az eszébe az asszonynak, teljesen feledve a maga baját. De hát miért is? – jutott rögtön jobb belátásra. Úgysem fogja soha elfelejteni ezt a képet. De erről eszébe jutott, hogy a telefonjával legalább a hangot rögzítse. Hátha úgy a nyomára bukkan a zenének. Ugyan hogyan, mosolyodott el nyomban magában, talán beírom a gugliba? De nem baj, legyen csak meg!

Egyik zenei motívum a másikba kulcsolódott, a figyelem kitöltötte a gondolatait. A fájdalom már csak a teste remegésében hagyta ott a nyomát.

A kezében megszólalt a felvételre állított telefon. A munkahelyéről hívták, hogy volna egy komoly feladat, amit úgymond „csak ő tud jól megcsinálni”, vállalja-e. Hát hogy a fenébe ne, szakadt volna ki belőle, de időben alakított a mondaton: „miről volna szó?” Úgy hallgatta, mint a halálra ítélt, akinek kegyelmet hirdettek.

A gyereket közben felvonszolta a lépcsőn a nagymama, eltűntek a napsütötte sávban. A hegedűszó úgy indázta körbe az aluljárót, mint a futórózsa. Egy-egy erőteljesebb futam bele-beleakadt az asszony bőrébe, tépte, húzta, szaggatta, de már nem ő sírt, csak a hegedű. Mintha átvett volna tőle minden fájdalmat, könnyű lett a szíve.

A váratlanul beállt csöndben a lány kinyitotta a szemét és leeresztette a hegedűt. Az asszony odament hozzá.

- Ne haragudjon, elárulná, mit játszott?

- Keresztény énekeket.

Az asszony nem értette: - Milyen keresztény énekeket?

- Mindenféléket. Ezt például – és elkezdett húzni egy dallamot, dúdolva is hozzá – a Siratófalnál szokták énekelni, Jeruzsálemben.

Bizonytalanul fürkészte az asszony sírástól szabdalt arcát:

- Nem haragszik, ha azt mondom, hogy magának nagy szüksége van most erre – vagy valamire?

- Nem haragszom. Én is azt hiszem.

Aztán az asszony megkérdezte a lány nevét.

- Margit. Ha nem veszi tolakodásnak… nem akarok én téríteni, vagy ilyesmi, de van egy kis közösségünk, és minden vasárnap zenélünk a Vas utcában.

- Valami felekezet?

- Nem. Mi szabad keresztény zenészek vagyunk. Ha gondolja, egyszer jöjjön el!

- Jó, egyszer majd lehet, hogy elmegyek.

- Megkérdezhetem én is, hogy hívják? Tudja, fontos nekem ez, hogy láttam magán, megérintette, ahogy játszom. Nem azért vagyok itt, hogy pénzt keressek…

- Igen, azt látom. – És megmondta a nevét. – Nagyon örülök, hogy hallhattam. De nem tudom, hogy elmegyek-e a Vas utcába.

- Nem baj – mosolyodott el a lány.

Az asszony arra indult el, amerre a kisfiú. „Vajon a napfény engem is glóriába von?” – gondolta, és megállt, ugyanott, ahol a gyerek, és lenézett az aluljáróba. Érezte, ahogy a még mindig meg-megreszkető hátát elkezdi átmelegíteni a téli nap.

Címlapkép: istock / Chris_Tefme

Neked is kérdésed van gyermekeddel, diákoddal, társaiddal kapcsolatosan?

Keress minket bizalommal!

Tovább a szakértőkhöz!